Niké-liga: MŠK Žilina – FC DAC 1904 5:1 (Online)

Megosztás

Élőben közvetítjük a DAC soron következő bajnoki mérkőzését.

EREDMÉNY:

MŠK Žilina – FC DAC 1904 5:1 (3:1)

gólszerzők: 15. Jambor (11-esből), 29. Leitner, 41., 73. D. Ďuriš, 62. Rusnák – 20. Csinger

A harmadik bekapott gólig, tehát csaknem az első félidő végéig úgy tűnt, a DAC motivált, és a kiállítás ellenére hajt a pontokért. A második félidőben viszont minden motivációjukat elveszítették, és a hazaiak néha kis híján bolondot csináltak a védelmükből. A csatárjaik teljesítménye szóra sem érdemes. Abban nem lesz köszönet, amit most kap a csapat, a lelátón már lényegében elbúcsúztatták Guľa edzőt.

KEZDŐCSAPATOK:

MŠK Žilina: Belko – Leitner, Minárik (C), Ndjeungoue – Rusnák, Adang, Gidi, Bari – D. Ďuriš, Bile, Jambor.

Cserék: Belaník – Myslovič, Essomba, Iľko, Gomola, Nemčík, Kopas, Javorček, Sauer.

Vezetőedző: Jaroslav Hynek

DAC 1904: Popović – Pinto, Kaša, Csinger, Andzouana (C) – Káčer, Čermák, Dimun – Trusa, Goure, Ramadan.

Cserék: Veszelinov – Romero, Brunetti, Barišić, Niarchos, Risvanis, Mendez, Herc, Veselovský.

Vezetőedző: Adrián Guľa

Játékvezetők: Kráľovič – Pozor, Jekkel.

Legutóbb azt írtuk, hogy olyan a DAC mérkőzéseit nézni, mintha egy hullámvasútban ülnénk – van, amikor jól megy a játék, és olyan csapatokat is móresre tanít, mint a Slovan, aztán megszenved a Skalicával. A kupában könnyedén lehet négy gól hinteni a felsőszelieknek, ám a nagyszombatiaktól hazai pályán kapott pofon visszarángatja a sárga-kékeket a realitásba. Legutóbb is kis híján tragikomédiává vált a dunaszerdahelyiek mérkőzése a MOL Arénában: már 3:0-ra vezettek a Podbrezová ellen, amely a hajrában hét perc alatt feljött egy gólra. Bővebben…

A pénteki eredmény:

FC ViOn Zlaté Moravce – MFK Zemplín Michalovce 2:2 (1:0)

Gólszerzők: 11., 87. Mondek – 58., 69. Adekunle


A forduló további programja:

Október 21. (szombat)

AS Trenčín – MFK Skalica (18:00)

FC Košice – MFK Dukla Banská Bystrica (18:00)

FK Železiarne Podbrezová – MFK Ružomberok (18:00)


Október 22. (vasárnap)

FC Spartak Trnava – ŠK Slovan Bratislava (17:30)


A két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzései:

2023. május 13.: MŠK Žilina – FC DAC 1904 0:1
2023. április 2.: FC DAC 1904 – MŠK Žilina 1:0
2022. október 9.: FC DAC 1904 – MŠK Žilina 5:2
2022. július 24.: MŠK Žilina – FC DAC 1904 1:1
2022. április 16.: FC DAC 1904 – MŠK Žilina 2:0
2022. március 19.: MŠK Žilina – FC DAC 1904 2:2
2022. február 26.: FC DAC 1904 – MŠK Žilina 3:1
2021. október 16.: MŠK Žilina – FC DAC 1904 0:2
2021. május 1.: FC DAC 1904 – MŠK Žilina 2:1
2021. április 4.: MŠK Žilina – FC DAC 1904 3:3
2021. február 21.: FC DAC 1904 – MŠK Žilina 1:1
2020. október 3.: MŠK Žilina – FC DAC 1904 4:1
2020. július 4.: FC DAC 1904 – MŠK Žilina 2:0
2020. március 1.: MŠK Žilina – FC DAC 1904 2:2
2019. szeptember 29.: FC DAC 1904 – MŠK Žilina 1:0
2019. május 5.: MŠK Žilina – FC DAC 1904 1:2
2019. április 6.: FC DAC 1904 – MŠK Žilina 1:0
2018. december 1.: MŠK Žilina – FC DAC 1904 2:2
2018. augusztus 25.: FC DAC 1904 – MŠK Žilina 0:0
2018. április 22.: MŠK Žilina – FC DAC 1904 2:3
2018. április 14.: FC DAC 1904 – MŠK Žilina 3:1


A DAC eddigi mérkőzései a 2023/24-es idényben:

Niké Liga:

10. forduló: FC DAC 1904 – FK Železiarne Podbrezová 3:2
9. forduló: FC DAC 1904 – FC Spartak Trnava 0:1
8. forduló: MFK Skalica – FC DAC 1904 0:1
7. forduló: FC DAC 1904 – ŠK Slovan Bratislava 3:1
6. forduló: AS Trenčín – FC DAC 1904 1:0
5. forduló: FC DAC 1904 – MFK Dukla Banská Bystrica 1:2
4. forduló: FC ViOn Zlaté Moravce – FC DAC 1904 0:2
3. forduló: MFK Ružomberok – FC DAC 1904 1:1
2. forduló: FC DAC 1904 – FC Košice 5:2
1. forduló: MFK Zemplín Michalovce – FC DAC 1904 0:0

Slovnaft Cup:

3. forduló: Felsőszeli TE – FC DAC 1904 0:4
2. forduló: SK 1923 Bős – FC DAC 1904 1:5

Európa Konferencia Liga:

1. selejtezőkör:

FC Dila Gori – FC DAC 1904 2:0
FC DAC 1904 – FC Dila Gori 2:1

Felkészülési mérkőzések:

FC DAC 1904 – SK Rapid Wien 4:2
Fehérvár FC – FC DAC 1904 0:5
FC DAC 1904 – FC Rapid Bucuresti 1:1
FC DAC 1904 – FC Zbrojovka Brno 1:1
FC DAC 1904 – FK Pohronie 1:0

A bajnokság állása:

(parameter)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program