Niké-szombat, 16. forduló: Nem tudott gólt lőni a DAC Besztercebányán, de szerencséjére ellenfele sem (VIDEÓ)
Dukla-DAC – Muňoz: "Kicsit nagyobb szerencsével a gólok sem maradtak volna el"

A DAC középpályása bízik benne, hogy fokozatosan jönnek majd a győzelmek.

Arról is beszélt, mi változott az új vezetőedző érkezésével.

Pedig a Podbrezová közel volt, hogy visszavágjon a nagyszombatiaknak.

Cséfalvay Á. András fotói a szombati mérkőzésről.

A sárga-kékek hozták a kötelezőt a Zlaté Moravce ellen.
Lássuk, hogyan értékelik a látottakat a vezetőedzők.
Élőben közvetítettük a DAC soron következő bajnoki mérkőzését.
A rózsahegyiek egyszer lőttek kapura az első félidőben, de abból gólt szereztek.
Nem mondhatni, hogy eseménytelenül telt volna a válogatott szünet a DAC számára.
Xisco Muňoz megismerkedett a játékosokkal, majd megtartotta az első edzést.
A dunaszerdahelyi klub múlt héten menesztette a szlovák edzőt.
A negyvenhárom esztendős spanyol tréner, Xisco Muñoz veszi át a csapat irányítását.
A DAC nemrég szerződést bontott Adrian Guľával.
Az új vezetőedző személyéről később adnak tájékoztatást.