Fortuna Liga, rájátszás, 3. forduló: DAC-Slovan derbi – a második hely a tét Dunaszerdahelyen

Szerdán igazi derbivel zárul a Fortuna Liga rájátszásának 3. fordulója.

Fortuna Liga, rájátszás, 3. forduló: DAC-Slovan derbi – a második hely a tét Dunaszerdahelyen
Fotó: Cséfalvay Á. András

A DAC-Slovan rangadót eredetileg június 28-án, vasárnap rendezték volna meg, ám a klubok közös megegyezése alapján július 1-re halasztották a találkozót. A szerdán életbe lépett enyhítéseknek köszönhetően ugyanis jóval nagyobb számban látogathat ki a nézőközönség a stadionokba, így a DAC-Slovan mérkőzést is több mint hatezer szurkoló láthatja a lelátóról.

A csapatoknak lényegesen több idejük volt a felkészülésre, ugyanis múlt héten kedden és szerdán még mindketten a Slovnaft Cup elődöntőjében léptek pályára. Míg a Slovan simán túllépett az aranyosmarótiakon, addig a DAC nem bírt a masszívan védekező Ružomberokkal. A pozsonyiak már bajnokként érkeznek Dunaszerdahelyre, de már csak a presztízs miatt is minden bizonnyal nem veszik majd félvállról a mérkőzést. A DAC is már biztosította helyét az Európa-liga selejtezőjében, viszont a második hely még elérhető távolságban van, így van még miért küzdenie a Storck-legénységnek.

Kedden a klubnál lejárt Lorenco Šimić kölcsönjátéka, valamint Lukáš Čmelík szerződése, így ők biztosan nem lesznek ott a csapattal a Slovan ellen. Viszont sikerült meghosszabbítani Andrija Balić és Schäfer András vendégjátékát: előbbi legalább július végéig, utóbbi pedig augusztus 31-ig marad a klubnál.

A Zsolna vereséget szenvedett a hétvégén, ami növelte az esélyünket a második hely elérésére. A mi esetünkben semmiképpen sem érvényes, hogy már nem megy semmire a bajnokság. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Slovan nagy előnnyel végzett a tabella élén. Várjuk a remek hangulatot, elegünk volt a nézők nélküli fociból. A szurkolók jelenléte mindenképpen erőt ad nekünk. Remélhetőleg az első rangadómon sikeresek leszünk és emlékezetes meccs lesz a számomra” – idézi Schäfer Andrást a sárga-kékek hivatalos oldala.

Ami a két csapat mérkőzéseit illeti az alapszakaszban: a DAC szeptember 1-jén egy emlékezetes összecsapáson 5:2-re verte a Slovan együttesét, amely így elszenvedte szezonbeli első, és máig egyetlen vereségét. A Slovan aztán decemberben, az őszi szezon zárófordulójában törlesztett Pozsonyban.

A két csapat összecsapásai a 2019/2020-as idény alapszakaszában:

FC DAC 1904 - ŠK Slovan Bratislava 5:2

ŠK Slovan Bratislava - FC DAC 1904 2:0


A rájátszás 3. fordulójának műsora:

Felsőház

Július 1. (szerda)

FC DAC 1904 – ŠK Slovan Bratislava (20:00)


Eredmények:

Felsőház

MFK Zemplín Michalovce – FC Spartak Trnava 2:2 (0:2)

Gólszerzők: 51. Konstantinidis, 53. Žofčák – 22. Vukojević, 45+1. Gamboš

MFK Ružomberok – MŠK Žilina 2:1 (1:0)

Gólszerzők: 45. Gerec, 65. Almási – 72. Bichakhchyan
 

Alsóház

ŠKF Iclinic Sereď – FC Nitra 1:0 (0:0)

Gólszerző: 47. Špehar

FK Pohronie – FC ViOn Zlaté Moravce 1:0 (0:0)

Gólszerző: 53. Abrahám

FK Senica – AS Trenčín 1:3 (0:3)

Gólszerzők: 85. Eneji (11-esből) – 22. Bukari, 26. van Kessel, 31. Roguljić
 

A bajnokság állása:

Felsőház

Alsóház

(tt)