Fortuna Liga, rájátszás, 2. forduló: A DAC nyerte a kerületi rangadót, a Spartak kiszállt a bajnoki címért folyó harcból (VIDEÓ)
A DAC vasárnap hazai pályán legyőzte a Spartak Trnava együttesét a MOL Arénában, a Fortuna Liga rájátszásának 2. fordulójában, és mivel a Slovan is győzni tudott, maradt a négypontos különbség a két csapat között. A Spartak viszont leszakadt vetélytársaitól.

A besztercebányaiak elleni mérkőzéshez képest Adrian Guľa két helyen változtatott a kezdőcsapaton: a sérülés miatt lecserélt Brunetti helyett Kružliak kezdett, Nebyla helyett pedig Ramadan. Kalmár ezúttal is csak a cserepadon volt.
Az elejétől fogva gyors, küzdelmes játékot hozott a két csapat összecsapása. Krstović már a második percben veszélyeztetett, a labda viszont a kapu hosszú oldalán hagyta el a pályát. Nem sokkal később a vendégek első helyzetét is feljegyezhettük, Paur fejese a középen álló Petráš markában landolt. Mindkét csapat jól védekezett, így tiszta helyzetek nem is nagyon alakultak ki. A hazaiak szabadrúgásokból kísérleteztek sikertelenül, míg a nagyszombatiak éles szögből próbálták meglepni Petrášt, de vagy a hálóőr, vagy a kapufa mentett. A 36. percben gyönyörű támadást vezetett a DAC, Káčer szépen tartotta meg a labdát a középpályán, majd megjátszotta a befele mozgó Krstovićot, aki maga akarta befejezni, pedig jobbra tőle jobb helyzetben lett volna Gavrić. Lövése végül levágódott egy védőről. Három perccel később viszont már megszerezte a vezetést a DAC. Káčer indította Blackmant a jobb szélen, a rövid sarokhoz ívelt, ahol Gavrić két védő között lényegében őrizetlenül fejelt a kapuba.
Nem is kezdhette volna jobban a második félidőt a hazai csapat. Káčer csapott le a nagyszombati térfélen a védők közti átadásra, majd mintegy 18 méterről kapura tűzte, Vantruba pedig hiába nyújtózkodott a labdára, az a jobb alsóban kötött ki. Pár perccel később Krstović gyakorlatilag eldönthette volna a mérkőzést. Ígéretes akciót vezetett a DAC, de az utolsó átadás egy védő lábán megpattant, és egy pillanatra úgy tűnt, odalett az akció. A vendégek azonban nem reagálták le, Krstović pedig lecsapott a lecsorgó labdára, és lágyan megpróbálta a kapuba helyezni a kifutó Vantruba mellett, az viszont mellé ment. A hazaiak fegyelmezetten őrizték a biztosnak tűnő előnyt, és igyekeztek ellentámadásokból veszélyeztetni az egyre jobba kitámadó nagyszombatiak ellen. A piros-feketék nagyobb nyomás alá helyezték a hazai csapatot, a 72. percben pedig össze is jött nekik a szépítőtalálat. Twardzik szöglete során Petráš csúnyán aláfutott a labdának, a mögötte érkező Taiwo pedig köszönte szépen, közelről a kapuba bólintott. A Spartak ment előre az egyenlítésért, de helyzetei kimaradtak, a DAC pedig büntetett. A 85. percben a frissen beállt Szánthó kobozta el a labdát a cselezni próbáló Štetinától, majd kb. 25 méterről védhetetlenül a kapuba zúdított. A hosszabbítás percében a hazai csapat megadhatta volna a kegyelemdöfést: egy gyors kontrát követően Pinto a jobb szélről robogott be a tizenhatosba, lövését viszont hárítani tudta Vantruba.