*á.š Fortuna Liga, 19. forduló: Hárompontos karácsonyi ajándékkal kedveskedne a szurkolóknak a DAC | DAC

Fortuna Liga, 19. forduló: Hárompontos karácsonyi ajándékkal kedveskedne a szurkolóknak a DAC

Az őszi szezon utolsó fordulójára kerül sor a hétvégén, amelyben a DAC a harmadik helyezett Ružomberokot fogadja.

Fortuna Liga, 19. forduló: Hárompontos karácsonyi ajándékkal kedveskedne a szurkolóknak a DAC
Fotó: Cséfalvay Á. András

Egy hete a Slovan elleni idegenbeli összecsapáson sem szakadt meg Joao Janeiro remek sorozata a DAC kispadján – védencei ugyan három győztesen megvívott találkozó után csak döntetleneztek Pozsonyban, de immár négy mérkőzés óta kapott gól nélkül hagyták el a pályát.

„Ha házat akarunk építeni, akkor előbb az alapokra kell koncentrálni. Nálam a védekezés a kapusnál kezdődik, majd a védelemmel folytatódik és a támadósorral zárul. Megváltoztattuk a védekezésünket, ebben változott meg a csapat játéka, amióta átvettem az irányítást. Négy meccsen nem kaptunk gólt, ugyanakkor ez az első, amikor nem is rúgtunk”

nyilatkozta a portugál mester a Slovan elleni összecsapást követően.

Szüksége is lesz a DAC-nak a jó védekezésre az őszi szezon utolsó fordulójában, hiszen a jelenleg harmadik helyen álló Ružomberok lesz az ellenfele, amely amellett, hogy a bajnokság egyik legjobb védelmét tudhatja magáénak, gólszerzésben sem utolsó – a Slovan után a második legtöbb találatot szerezte a bajnokságban. A rózsahegyiek egy győzelemmel és öt döntetlennel kezdték az idei szezont, majd következett a DAC elleni hazai mérkőzés, amelyen a vendégek Andzouana és Lamkel Zé találatával már 0:2-re vezettek, Maslo gólja pedig már csak a szépítésre volt elég. Innentől kezdve viszont alaposan bekezdett a Ružomberok: 11 bajnokijából nyolcat megnyert, miközben legyőzte a Slovant, valamint idegenben a Žilinát és a Spartak Trnavát is. Viszont döntetlen formájában olcsó pontokat hullajtott Garamszentkereszten és legutóbb a ViOn vendéglátójaként is.

„Egyértelműen a három pont megszerzése a célunk. Elismerjük a Ružomberok minőségét, hiszen a tabellán előttünk állnak. Egy nagyon specifikus csapattal találkozunk. A rózsahegyi gárda hazai futballistákból áll, akiknek a nagy része már több éve együtt futballozik. Remekül védekeznek, és a góljaik kétharmadát rögzített játékhelyzetek után szerezték. Azt gondolom, jól felkészültünk belőlük, és mindent megteszünk a siker érdekében. Összpontosítva kell futballoznunk, mert szeretnénk hárompontos karácsonyi ajándékkal kedveskedni a szurkolóinknak”

– idézi a DAC hivatalos oldala Joao Janeirót, aki nem kizárt, hogy az idény utolsó mérkőzésén már számíthat a hosszabb ideje harcképtelen Didier Lamkel Zére.

A DAC és a Ružomberok az elmúlt két évben nyolcszor találkozott egymással (ötször a bajnokságban, háromszor a kupában), ezeken pedig három döntetlen mellett négyszer a sárga-kékek örülhettek. A Ružomberok legutóbb 2019 szeptemberében tudott Dunaszerdahelyen diadalmaskodni, azt követően pedig kétszer találkoztak a felek a MOL Arénában, ezeken egy döntetlen és egy hazai győzelem született.

A két csapat legutóbbi egymás elleni találkozója: MFK Ružomberok – FC DAC 1904 1:2

Az alapszakasz végéhez közelítve lassan kirajzolódik, hogy mely csapat hol kezdi meg a rájátszást. Az már biztos, hogy a Slovan, a Spartak és a Ružomberok is a felsőházban végez (az eredmények kedvező alakulása esetén hétvégén a DAC is biztosíthatja helyét), a Pohronie pedig már csak a bennmaradásért küzdhet tavasszal.

A Liptovský Mikuláš és a Zlaté Moravce még pontszámban odaérhet a felső hatosba, ehhez viszont haladéktalanul el kell kezdeniük gyűjtögetni a pontokat. Az újonc a sereghajtó garamszentkeresztiek otthonában harcol meg a pontokért, az aranyosmarótiak pedig azt a Michalovcét fogadják, amely szintén a felsőházba vágyódik, és ennek elérésére meg is van minden esélye.

Az ígéretes kezdés után alaposan kieresztett a Trenčín, amely az elmúlt kilenc bajnokijából hetet elveszített, ezzel egészen a nyolcadik helyig süllyedt. A trencséniek a tabellaszomszéd senicaiakkal küzdenek meg a jobb helyezésért. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen úgy tűnik, hogy az erdőhátiak épp kezdenek kikecmeregni az időközben elég mélyre táguló gödörből.

A Sereď jelenleg a még felsőházat érő hatodik helyen áll, de nem biztos, hogy ez a fordulót követően is így lesz, ugyanis a második helyezett Spartak Trnavával mérkőznek meg. A találkozó pikantériája, hogy bár a Sereď a pályaválasztó, mégis a Spartak élvezheti a hazai pálya előnyét, hiszen a szerediek Nagyszombatban játsszák hazai mérkőzéseiket.

Rangadóval zárul az ősz, ugyanis vasárnap a Žilina a listavezető Slovant fogadja. Bár a zsolnaiak jelenleg nincsenek jó passzban, a pozsonyiak ellen minden bizonnyal összekapják magukat. A statisztika mindenesetre nem mellettük szól: utoljára 2018 márciusában tudták legyőzni a Slovant, azóta 15 mérkőzésen maradtak nyeretlenek vele szemben.


A 19. forduló programja:

December 17. (péntek)

FC DAC 1904 – MFK Ružomberok (17:00)


December 18. (szombat)

FK Senica – AS Trenčín (15:00)

FK Pohronie – MFK Tatran Liptovský Mikuláš (15:00)

FC ViOn Zlaté Moravce – MFK Zemplín Michalovce (15:00)

ŠKF Sereď – FC Spartak Trnava (15:00)


December 19. (vasárnap)

MŠK Žilina – ŠK Slovan Bratislava (17:00)


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Kadák (Trenčín) – 9 gól
Henty (Slovan) – 9 gól
Regáli (Ružomberok) – 7 gól
Zmrhal (Slovan) – 7 gól
Sukisa (Senica) – 7 gól
Ristovski (Trnava) – 7 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 6 gól
Lačný (Pohronie) – 6 gól


(tt)