Fortuna Liga, 15. forduló: Simán győzött a Slovan, megint csak egy napig volt éllovas a DAC

Akárcsak egy hete, most is egy nap után visszavette a DAC-tól az első helyet a Slovan a Fortuna Ligában, vasárnap ugyanis könnyed, háromgólos győzelmet aratott Senicán.

Fortuna Liga, 15. forduló: Simán győzött a Slovan, megint csak egy napig volt éllovas a DAC
Fotó: TASR

Elejétől fogva a címvédő Slovan volt aktívabb, de Fryšták kapusnak köszönhetően a hazaiak jól állták a sarat. A senicaiak valamivel több mint öt perccel az első játékrész vége előtt dolgozták ki legveszélyesebb helyzetüket, de Yenne közelről Greifet találta telibe. Ha nem adsz, kapsz: a túloldalon Nono küldött remek indítást Pauscheknek, aki a középen érkező Strelecet hozta kihagyhatatlan helyzetbe. A második félidő elején egyenlítettek a hazaiak, de a játékvezető a partjelzővel való konzultációt követően szabálytalanság miatt nem adta meg a találatot. A Senica mindent megtett az egyenlítésért, gólt mégis újfent a pozsonyiak szereztek. Ratao iramodott meg bal oldalon, majd Fryšták alatt a kapuba pöckölt. Sorra jöttek a veszélyesebbnél veszélyesebb pozsonyi támadások, de Fryšták remekül védett. A hajrában viszont már ő sem tehetett semmit: Holman lógott meg a leshatáron, majd a kimozduló hálóőrt átemelve a kapuba továbbított.

A Slovan győzelmével újfent beérte pontszámban az egymeccses hátrányban lévő DAC-ot, és visszavette az első helyet a tabellán.

Fontos pontokat szerzett a forduló előtt még sereghajtó Trenčín, amely Križan első félidőben szerzett találatával győzte le a Sereď együttesét. A trencséniek sikerüknek köszönhetően feljöttek a 10. helyre, a szerediek nyeretlenségi sorozata pedig immár kilenc bajnoki óta tart.

A DAC nagyszombati mérkőzéséről, valamint a szombati bajnokikról ITT írtunk bővebben.


Eredmények:

FC ViOn Zlaté Moravce – MFK Zemplín Michalovce 0:0

MFK Ružomberok – FC Nitra 3:0 (3:0)

Gólszerzők: 8. Madleňák, 35. Almási, 38. Takáč

MŠK Žilina – FK Pohronie 2:1 (1:0)

Gólszerzők: 43. Bernát, 76. Ďuriš – 89. Blahút

FC Spartak Trnava – FC DAC 1904 0:2 (0:0)

Gólszerzők: 56. Ramírez, 60. Nicolaescu

AS Trenčín – ŠKF Sereď 1:0 (1:0)

Gólszerző: 35. Križan

FK Senica – ŠK Slovan Bratislava 0:3 (0:1)

Gólszerzők: 41. Strelec, 66. Ratao, 85. Holman


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Balaj (ViOn) – 10 gól
Kurminowski (Žilina) – 9 gól
Kalmár (DAC) – 9 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 9 gól
Divković (DAC) – 8 gól
Ratao (Slovan) – 8 gól
Faško (Nitra) – 7 gól
Ramirez (DAC) – 6 gól
Almási (Ružomberok) – 6 gól
Strelec (Slovan) – 6 gól

(tt)