DAC - Divković: „Küzdeni akarunk, amíg van esély"

„Minden gólomnak örülök. A szombati is fontos volt, hiszen visszahozott minket a meccsbe.” Marko Divković, a DAC fiatal horvát csatára kilencedik találatát szerezte ebben a bajnoki idényben.

DAC - Divković: „Küzdeni akarunk, amíg van esély"
Fotó: dac1904.sk

„Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, korán kétgólos hátrányba kerültünk, így nehéz volt bármit is tenni az eredménnyel. Ezt követően azonban összeszedtük magunkat, szépítettünk és jól is futballoztuk. Sajnos a második félidőben ismét kaptunk egy elkerülhető gólt egy szabadrúgás után, azzal pedig lényegében el is dőlt a meccs” – kezdte értékelését a szombati Slovan-DAC (3:1) rangadó után Marko Divković, aki a 32. percben szépített 2:1-re.

A 21 éves horvát támadó kilencedik gólját lőtte a 2020/21-es bajnoki idényben, amivel tovább javított eddigi legjobb szezonján – az előző kettőbben 5-5 találtig jutott. „Andrija Balić és Eric Ramirez egy jó letámadás után labdát szereztek. Besprinteltem a tizenhatosba, Andrija pedig jó passzt adott. Ballal a kapu jobb oldalába tüzeltem, és szerencsére gól lett belőle. Minden találatomnak örülök és ez is fontos volt, hiszen visszahozott minket a meccsbe.”

Szombati győzelmével a Slovan immár tízpontos előnnyel áll az élen. „Küzdeni akarunk, amíg van esély, de hozzá kell tenni, hogy rendkívül nehéz dolgunk lesz. A kupára is oda kell figyelnünk, de még a bajnokságban sem lefutott minden. Rossz lenne, ha most azt mondanánk, nincs már miért játszanunk ebben az idényben. Ki kell elemeznünk a hibáinkat és kijavítani, hogy a következő mérkőzéseken jobb eredményt érhessünk el. A szombati összecsapás legnagyobb tanulsága talán az, hogy egy ilyen fontos találkozót egyszerűen nem kezdhetünk ennyire rosszul.”


(dac1904.sk)