"Velünk együtt örült, sírt, ünnepelt és élt” - Végső búcsú Tilajčík Imitől

A népszerű zenész, Dunaszerdahely ikonikus alakja február 4-én, 63 évesen távozott az élők sorából. Családja, hozzátartozói és barátai szerda délután a dunaszerdahelyi városi temetőben gyűltek össze, hogy végső búcsút vegyenek tőle – vagy ahogy családja fogalmazott: ünnepeljék Imi életét.

A szertartáson először Ibolya Ildikó, a városi művelődési központ igazgatója búcsúztatta Tilajčík Imit, majd Antal Ágota mondott megható beszédet, melyben idézte az örökké önzetlen és barátságos zenész családját, barátait is.

Ezennel változtatás nélkül közöljük Antal Ágota szavait – Tilajčík Imi emlékére.

Tisztelt gyászoló család, kedves barátok, ismerősök!

Drága Imike!

Látod, mind eljöttünk, pedig nem szeretted a felhajtást. Számtalanszor „szolgáltunk” együtt hasonló helyzetekben, s éltünk meg pillanatokat, amelyek a méltó búcsú jegyében teltek, de ebben itt most magamra hagytál. Mint minden olyan pillanatban, amikor érted jöttek össze, s Téged akartak ünnepelni. Az ember kicsit nem figyelt oda, s Te észrevétlenül eltűntél. Mint ahogy azt vasárnap is tetted. Ebben azonban nem tudtál észrevétlen lenni! Sőt, soha többé nem tudsz észrevétlenül eltűnni. Most is Veled vagyunk, érted jöttünk.

Az embereket szeretted, és mindegyikben a lelket kerested, hozzá beszéltél. Az első kézfogásnál ránéztél az illetőre, és már mondtad is, kinek a gyereke, üdvözlöm apádat. Családtag vagy a szerdahelyieknél, hiszen a megszeppent óvodás, aki először ült be egy mesére, a te mosolyoddal, nyitottságoddal, humoroddal találkozott először. Elé tartottad a mikrofont, hogy nem harap, gyere énekelj valamit, és ő énekelt, talán életében először és lehet, azóta is. Mert bízott benned, mert érezte, hogy szív és szív között egyenes az út, és Te kizárólag a szív ösvényén lépkedsz.

„Jó érzés, hogy szeretnek az emberek, és ehhez nem kell publicitás” – mondtad. Inkább meghallgattad az embereket, mintsem magadról beszéltél volna. Sokkal többet tudtál rólunk, mint mi rólad. Egy interjúban azt mondod, valahogy soha nem voltak magas szintű ambícióid, partizenész sem akartál lenni. Sőt, gyerekkorodban pszichológusnak készültél: Nietzschét olvastál és hasonlókat. Örök életedben mindenhol laktál – és sehol sem. Hétéves korodban Csehországba kerültél, ahol cseh iskolába jártál, aztán később visszakerültél Dunaszerdahelyre, Pozsonyba.

Gitározni autodidakta módon tanultál meg. Azt mondod: „Nagyon későn kezdtem, már 19 éves voltam. Nagy sztori: nekem volt egy riasztópisztolyom – hogy minek, azt nem tudom – egy haveromnak meg egy gitárja, és elcseréltük."

És milyen jól tettétek!

"A Kulacsban kezdtem zenélni ’74 körül. Kértem kölcsön egy gitárt, és amikor játszottam, a könnyeim csurogtak. Rengeteg gitárom volt az életem során, Fendertől kezdve volt Gibsonom, Hohnerem, megszámlálhatatlan.”

Van, aki az MGT zenekar által hallott, van ki a Tézis zenekarban zenélve ismert meg. Ezen a néven léptetek fel itthon, mivel akkoriban a rendszer nem engedte az érthetetlen megnevezéseket. Külföldön After Eight néven zenéltetek. Többször hallottuk Tőled, nem is akartál profi zenész lenni, utazni sem szeretsz, nincs is jogosítványod. Sokat dolgoztál hajón.

Czibula Csaba pályatársad így emlékszik:

„Bár évekig külföldön zenéltél – voltál Ausztriában, Finnország és Svédország között, Svájcban szintén többször, Norvégiában hosszú évekig – mégis szinte biztos, hogy nincs olyan dunaszerdahelyi, akinek ne játszottál volna, de ez érvényes talán minden csallóközire is. A zenei tudásod és improvizációs készséged, az abszolút hallásod ámulatba ejtett minden zenészt. Ha egy valamire való zenész jött errefelé, az biztosan megállt nálad pár percre, mert tudták, Te itt vagy mindig. Biztos pont voltál minden kezdő és profi zenész számára, akivel mindent meg lehetett beszélni a zenéről. Ezt az űrt nem tölti be utánad senki.”

Generációk közötti kapocs voltál. Ahogy Szigeti Attila meséli:

„Egy délután szembejött velem egy ember, akit szinte mindenki ismert. Öltözéke egyedi volt, hajzata is utánozhatatlan, és a járásában is volt valami különleges. Kamaszként büszkén húztuk ki magunkat, ha társasága észrevett, köszöntött, és kicsit közülük valónak hittük magunkat. Csak azt nem értettem, honnan ismer engem a Tilajcsik Imi név szerint?! Ha megérkezel égi utadon, énekeld el újra a dalod, vidíts fel a lelkeket odaát, ahogy tetted itt, a földön."

Drága Imike!

Látod, a barátaid tollat ragadtak, hogy emlékezzenek, elköszönjenek. Van, aki a mai napig haragszik Rád, mert nem fogadtál szót neki. Van, aki nem talált szavakat, de üzeni, ne aggódj, rendben lesz. Kisbarátod, Noé így szólt: "Imi bácsi boldognak látszott és boldogított." Van, aki csak ennyit mondott:

„Meghallgatott, sosem bírált, és nem ítélkezett, csak őszintén velünk együtt örült, sírt, ünnepelt és élt.”

Hodossy Gyula így köszön el Tőled:

„Ez bonyolult – mondtad számtalanszor. Okkal, baráti tanításként, mert megértettél mindent és mindenkit, mert tudtad, hogy ami a legegyszerűbbnek tűnik, az a legbonyolultabb. Bonyolult a reggel, az íz, a gondolat, a család, a barátság, az odafigyelés, s amikor már majdnem elhitetted velünk, hogy minden bonyolult, közölted, hogy nem az. A szeretet nem bonyolult és a szabadság sem az. A szeretet árad, fertőz és megsimít, mosolyra késztet, önzetlen és átölel, ha hagyod, s ha szabad vagy, ha éjjelenként tudsz álmodni, s csillagokat számolni. Így nem csoda, hogy kedvelted az éjszaka fényeit, hiszen a sötét eltakarja mindazt, ami bonyolult, a szennyet, a meg nem értést, a haragot, a gonoszt, s marad a letisztult fény, a határtalanság, a mindenség, a szabadság. És ezt a szeretetet és szabadságot osztogattad nekünk, s mindenkinek, minduntalan, különbségtétel nélkül egyformán kedves szóval, csókkal, türelemmel, megértéssel, humorral, zenével és meghallgatással. Igen, ezen szeretet és ezen szabadság nélkül nem tudtál volna meghallgatni bennünket. Szétosztogattad magad köztünk, hogy hallj, ha szólunk: a szenvedéseinket, a titkainkat. S most mi lesz, ha elhagysz bennünket, hogy menjünk tanításod szerint jókedvvel haza­?„

S most Editke lányod sorait olvasom:

"Édesapánk, ahogy minden szülő, kinek élete csodás értelmét gyermekei jelentik, mindent megtett értem és két testvéremért. Tiszta szívből szeretett minket, és ha szükségünk volt rá, mindig ott volt. Örömünkben, bánatunkban. Megtett mindent annak érdekében, hogy boldogok legyünk, és ne szenvedjünk hiányt. Nem volt számára semmi sem lehetetlen, és ha kellett, segítséget kért, hogy a családjának segíthessen. És nem csak rajtunk. Nagyon sok embernek segített.

Szerette a barátait, nem feledte.

Nagyon köszönjük édesapánk nevében mindazt a jót, mindazt a szeretetet, amit a barátai adtak neki.

Tiszteletünk és köszönetünk minden jóért, és megkérjük önöket, tartsák tiszteletben a család kérését, hogy mindannyian, akik itt összegyűltünk, a magunk módján ünnepeljük az életet, és legyen ez a kulcsszó, ünnepeljük az életét.”

Imike! Biztosan tökéletesebbé tudnád tenni ezt a pillanatot. Tudnád, mit kell mondani, hogy ne vegyük komolyabban magunkat annál, mint, ahogy az feltétlen szükséges, hogy életszerű, élhető legyen ez a pillanat. Vagy eszedbe jutna, milyen zenét kellene feltenni, ami pontosan azt fejezi ki, amit érzünk. De itt most ebben mégis magunkban vagyunk. Mindenki magában az emlékeivel. Ugye, azt érted, hogy nem könnyű tudomásul venni, hogy elmentél. És nem könnyű megélni a hagyatékodat, ami azt sugallja, hogy örvendjünk a jónak, egymásnak, ünnepeljük az életet.

Nem volt benned a ragaszkodás, az önzés szikrája sem. Most már tudom, hogy a haláloddal is csak adtál. Ahogy körbe nézek, csupa ismerőst látok. Megnyilvánul a közösség. Összegyűltünk, hogy kifejezzük részvétünket a családodnak, lerójuk kegyeletünket, meghajoljunk előtted és megköszönjünk neked Mindent. Tudtuk, hogy egy rendhagyó találkozás lesz ez, s egyben az utolsó is. De lenyomataid itt hagytad, az otthonainkban, szokásainkban, zenédben, tagadhatatlanul, s kitörölhetetlenül velünk élnek tovább.

Búcsúzik Tőled a családod, a barátaid, és mindenki, akire akár csak egyszer is rámosolyogtál. Szárnyaljon a lelked tovább szabadon! Nyugodj békében!

Antal Ágota

(para)