Tesztelik, mi kell ahhoz, hogy újra elkapjuk a Covid-19-et

camera

1

Tesztelik, mi kell ahhoz, hogy újra elkapjuk a Covid-19-et

koronavirus_korhaz_1 

Megosztás

A koronavírus-fertőzésen átesett önkéntes fiatalokon vizsgálják brit tudósok, mi kell ahhoz, hogy újra megfertőződjenek - közölte a DPA és a Reuters hírügynökségekre hivatkozva a Tvnoviny.sk.

Ez azt jelenti, hogy újra a fertőzésnek teszik ki őket, hogy kiderüljön, hogyan reagál az immunrendszerük, és milyen dózisra van szükség a újrafertőződéshez.

Nagy-Britannia az első ország, amely februárban engedélyezte az effajta vizsgálatokat, tehát hogy a fertőzésnek tegyenek ki önkénteseket kutatási céllal. Az első ilyen tanulmányra márciusban került sor Londonban, amikor olyasvalakiket tettek ki a fertőzésnek, akik még nem estek át rajta.

A Wellcome Trust Alapítvány, illetve az Oxford egyetem tett közzé felhívást, mely szerint a mostani kutatásba 18 és 30 év közti egészséges fiatalok jelentkezhetnek, akik legkorábban három hónappal ezelőtt már megfertőződtek a koronavírussal. Az önkéntesek 5 ezer fontot (kb. 5770 eurót kapnak) a részvételért.

Helen McShane, a kutatás vezetője közölte, hogy ez lehetőséget ad jobb vakcinák fejlesztésére, illetve arra, hogy a fertőzés kezelésén is javítsanak, illetve megtudják, védettek-e, illetve meddig védettek azok, akik már egyszer megfertőződtek.

A kutatás kritikusai ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a fertőzés esetében fiatalok is ki vannak téve a Covid-19 hosszú távú következményeinek.

(Tvnoviny.sk)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program