Pačinda: Bíztunk benne, hogy fordítani tudunk - boldogok vagyunk!

A DAC vesztes állásból az utolsó percekben fordított a grúz fővárosban és ezzel kiharcolta a továbbjutást az Európa Liga következő selejtezőkörébe. Lássuk, miként vélekednek erről a játékosok.

Pačinda: Bíztunk benne, hogy fordítani tudunk - boldogok vagyunk!
Fotó: fcdac.sk

Erik Pačinda: "Az én szemszögemből az első félidőben nem játszottunk jól. Az ellenfél letámadott bennünket, több helyzete és pontrúgása volt, mint nekünk. Gólt is kaptunk, de bíztunk magunkban, az öltözőben is azt mondogattuk, muszáj kiegyenlítenünk vagy megfordítanunk a meccset. Az edző aztán 4-3-3-as felállásra váltott, ami nekünk talán jobban megfelel. Ezzel sikerült centereznünk, helyzeteket kialakítanunk. Bíztunk benne, hogy megfordítjuk, sikerült és most boldogok vagyunk."

Ľubomír Šatka: "Az első félidőben csak kerestük önmagunkat, nem mutattunk valami jó teljesítményt. Leginkább talán mozgékonyságban maradtunk alul, a nagy fülledtséghez nem voltunk hozzászokva. Úgy gondolom viszont, hogy a térfélcsere után már nagyon jól játszottunk, nyomást gyakoroltunk, gólt akartunk. Tudtuk, hogy elég egy gól, és ők idegessé válnak, végül ez be is jött."

Kristián Koštrna: "Két részre osztanám a meccset. Az első félidő a mi részünkről gyenge volt, ők jobban játszottak. Letámadtak, nem tudtunk helyzetekig eljutni. Az egyetlen helyzetünket Bayo kihagyta, ők pedig egy szöglet után megszerezték a vezetést. Úgy gondolom, a második játékrészben sokkal jobbak lettünk, domináltuk a meccset és vártunk a helyzeteinkre. Még ha 0:1-nél Bayo ki is hagyta a tutit, a 85. percben sikerült egyenlítenünk, majd folytattuk, és még egy gólt szereztünk."

Timotej Záhumenský: "Szerencsére sikerült. Nagyon nehéz volt, erős ellenfelünk volt. Néhány helyzetet elvétettünk, de végül a mi oldalunkra állt a szerencse. Sikerült és nagyon boldogok vagyunk, hogy mehetünk tovább. Nagyon fontos lépést tettünk a klub és a magunk számára is. Bízom benne, hogy továbbjutunk a következő fordulóból is."

(TASR)