Martin Jedlička: Bíznunk kell magunkban

A DAC egyes számú kapusa az elmúlt héten debütált az Európa-ligában. Ebből az alkalomból interjút készített vele az fcdac.sk.

Martin Jedlička: Bíznunk kell magunkban
Jedla, a Cracovia elleni mérkőzésen mutatkoztál be az európai kupasorozatokban. Hogyan látod az összecsapást néhány nap elteltével?

„Örülök annak, hogy már 21 esztendősen bemutatkozhattam Európában. Kár, hogy nem sikerült győzelemmel debütálnom, de még előttünk van a párharc második felvonása, így bízom benne, hogy a bemutatkozásomat továbbjutással ünnepelhetjük. Az első 25 percben főleg taktikai csata folyt a pályán. Talán picit túlságosan is tiszteltük az ellenfelet, amit nem kellett volna. A bekapott gól ébresztőként hatott ránk, elkezdtük a saját játékunkat játszani és onnantól kezdve szerintem egyértelműen mi voltunk a jobb csapat. Viszont a második összecsapáson alázatosan kell pályára lépünk és gólt szereznünk. Bízom a továbbjutásban.”

 

Mit mondott nektek a vezetőedzőnk rögtön a lefújás után vagy utólagosan?

„Jó és rossz dolgokat is látott. Főleg azt mondta, hogy jobban bízzunk magunkban, mert ezen a téren gondjaink voltak. Hangsúlyozta, hogy jó csapat vagyunk, amely képes futballozni. Ha bízunk magunkban, továbbjutunk.”

 

Tehát a továbbjutáshoz az elegendő önbizalom lesz a kulcs?

„Igen, jobban kell hinnünk magunkban és ugyanazt a teljesítményt nyújtani, amit odahaza a második félidőben. Ha ez sikerül, akkor nagy esélyünk lesz tovább lépni.”

 

A bajnoki küzdelmek is elkezdődnek, tehát egy pörgős hét elé nézünk. Mit szeretnél érezni jövő hét hétfőjének reggelén?

„A Cracovia elleni továbbjutás és az Aranyosmaróton zsákmányolt három pont miatti örömet.”

viafcdac.sk