Fortuna Liga, rájátszás, 7. forduló: A DAC történelmi sikere, irány az Európa Liga!

A DAC Zsolnán vendégszerepelt, ahol közvetlen üldözőjével szemben biztosíthatta be második helyét a bajnokságban.

A zsolnaiak a DAC-hoz képest kevésbé kipihenten léphettek pályára, ugyanis szerdán még büntetőpárbajba torkolló kupadöntőt játszottak a Spartak Trnavával. A sárga-zöldek húzták a rövidebbet a tizenegyesek során, így a hangulat sem lehetett túl vidám az öltözőben.

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, Divkovič már a mérkőzés elején ígéretes helyzetbe került, de Holec kapus résen volt. Nem sokkal később előbb Ronan tette próbára a zsolnaiak hálóőrét, majd a túloldalon Bernát éles lövését kellett Jedličkának védenie. A kihagyott helyzet pedig megbosszulta önmagát: egy beadást követően Huk fejelte le a labdát Kalmárnak, aki becsapva védőjét ballal a jobb felsőbe lőtt. A következő helyzet szintén a DAC előtt adódott, Vida Krisztopher viszont nem sokkal a kapu mellé durrantott. A félidő végén kis híján kiegyenlítettek a hazaiak, de a védőktől elszakadó Bernát öt méterről a kapufát lőtte telibe.

Alig telt el több mint tíz perc a második játékrészből és már kettővel vezetett a DAC: Vida Krisztopher balról passzolt a tizenhatos közepén érkező Kalmárhoz, aki a védőket faképnél hagyva betört, majd Holec mellett a kapuba helyezett. A biztos előny tudatában a DAC főként a labdabirtoklásra összpontosított a hátralévő időben, míg a zsolnaiak képtelenek voltak átütőerőt vinni a játékukba. A hazaiaknak csupán a ráadás 4. percében jött össze a szépítés, miután Škvarkát remekül ugratták ki az elalvó védők közt, majd a kimozduló Jedlička mellett a kapuba lőtt. A hazai egyenlítés már nem jött össze, így a DAC három ponttal távozott Zsolnáról.

Bár nem sok hiányzott, hogy Martin Jedlička sorozatban ötödik mérkőzését is kapott gól nélkül húzza le, minden bizonnyal sem a hálóőr, sem a szurkolók nem bánják, hiszen győzelmének köszönhetően biztossá vált, hogy a DAC második helyen végez a bajnokságban. A sárga-kékek így a klub története során megszerezték eddigi legjobb bajnoki helyezésüket, ami egyben azt is jelenti, hogy a csapat egy év után újfent az Európa Liga selejtezőjében indulhat.

A mérkőzés: MŠK Žilina - FC DAC 1904 1:2

Főhet a zsolnaiak feje, hogy szerdán nem ütötték le a meccslabdát a kupadöntőben, ugyanis győzelmükkel bebiztosíthatták volna helyüket az Európa Liga selejtezőjében. Azzal viszont, hogy a rózsahegyiek két vállra fektették a motiváció nélkül pályára lépő Slovant, a zsolnaiak lecsúsztak a harmadik helyről is.

Hosszú idő után újra láthattunk döntetlent a felsőházban: a szerediek 2:2-re végeztek a Michalovcével úgy, hogy a nagymihályiak a 92. percben egyenlítettek.

Érdekesen alakul a helyzet az alsóházban. Az utóbbi időben lehengerlő teljesítményt nyújtó Senica hazai pályán is megverte a friss kupagyőztes Spartak Trnavát, így tovább távolodott a kiesőhelytől.

Bejött a sejtésünk, miszerint nem csodálkoznánk, ha a fordulót követően már nem a ViOn állna az utolsó helyen: az aranyosmarótiak 1:0-ás győzelmet arattak a Podbrezová otthonában, így a vasgyáriak kerültek a sereghajtó pozíciójába.

Az osztályozós helyre az AS Trenčín csúszott le, miután 1:4-es vereséget szenvedett attól a Nitrtától, amely a 2019-es évben mostanáig még egyszer sem örülhetett győzelemnek a bajnokságban.


Eredmény:

Felsőház

ŠKF Iclinic Sereď – MFK Zemplín Michalovce 2:2 (1:1)

gólszerzők: 2. Lačný, 55. Baez – 15. Kolesár, 90.+2 Zacharkiv

MFK Ružomberok – ŠK Slovan Bratislava 3:2 (2:1)

gólszerzők: 16. Gerec, 45.+1 Mustedanagič, 73. Qose - 7. Holman, 87. Ljubičič

MŠK Žilina - FC DAC 1904 1:2 (0:1)

gólszerzők: 90+3. Škvarka – 14., 58. Kalmár


Alsóház

AS Trenčín – FC Nitra 1:4 (1:1)

gólszerzők: 9. Čatakovič - 34. Fabiš, 63. Bilovský, 66. Chobot, 79. Charizopulos

FK Železiarne Podbrezová – FC ViOn Zlaté Moravce 0:1 (0:0)

gólszerző: 80. Ďubek (11-esből)

FK Senica – FC Spartak Trnava 2:0 (0:0)

gólszerzők: 82. Kay, 90.+ E. Ramírez

 

A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

(tt)