Fortuna Liga, 3. forduló: DAC-rövidzárlat, már csak két csapat hibátlan

A DAC elszenvedte idei első vereségét a Fortuna Ligában.

A csütörtöki Atromitosz elleni EL-találkozóhoz képest Peter Hyballa vezetőedző több változtatást is eszközölt a csapatban. Visszakerült a kezdőbe Vida Krisz és Divković, míg Čmelík a cserepadon kapott helyet, Ramirez viszont ott sem.

Az első perctől kezdve a DAC uralta a mérkőzést, többet birtokolta a labdát, több helyzetet alakított ki, de képtelen volt igazi átütőerőt vinni a támadásaiba. Az első igazán nagy helyzetre a 15. percig kellett várni, akkor Divković tört be a tizenhatoson belülre, majd kiszorított helyzetből lőtt, de nem találta el a kaput. Mindkét félről sok volt a pontatlanság, így a támadások általában még az ellenfél tizenhatosa előtt elakadtak. A 33. percben Kružliak és Jedlička majdnem összehozott egy gólt a saját kapujukba, de a hálóőr még időben rá tudta magát vetni a labdára. Az első játékrész utolsó pillanataiban kis híján megszerezte a vezetést a DAC, de Kružliak fejese éppen a kapu mellé szállt.

A második félidő is elég langyos játékkal folytatódott, a 68. perctől azonban felpörögtek az események. Jedlička elhúzta a kissé kisodródó Špehar lábát, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőt Ventúra a jobb alsóba helyezte, míg Jedlička a másik irányba vetődött. A góltól feléledtek a hazaiak: Lukáčík csavarása még a kapu fölé szállt, Hučko életerős fejese azonban már a kapuban kötött ki. És ez még nem volt minden! Két perccel később Pankaričan indult meg balról, lövését Jedlička pont az érkező Špehar elé tenyerelte ki, akinek már csak az üres kapuba kellett passzolnia. A DAC próbált nagyobb sebességre kapcsolni, de egyszerűen nem tudott komolyabb akciót kialakítani, az indítások, a kiugratások rendre elakadtak a hazai védőkben. A hajrában egy kezezést követően a sárga-kékek tizenegyeshez jutottak, Kalmár pedig nem hibázott. Az utolsó percekre sem tudta felpörgetni a játékot a DAC, így komolyabban már nem tudták veszélyeztetni a hazai kaput.

Sokáig úgy tűnt, hogy a két csapat közül inkább a DAC lesz az, amely gólt szerez, de aztán egy nyolcperces rövidzárlat elég volt ahhoz, hogy a sárga-kékek háromgólos hátrányba kerüljenek. Innen már nem volt visszaút, Kalmár szezonbeli negyedik találata már csak a szépítésre volt elég.

A mérkőzés: ŠKF Iclinic Sereď – FC DAC 1904 3:1

A várakozásokkal ellentétben a Slovan meglehetősen könnyedén aratott 3:0-s győzelmet a Senica vendégeként. Nono már az ötödik percben betalált, Ratao pedig még az első játékrészben növelte kétgólosra a pozsonyiak előnyét. A második félidőben Čavrić is betalált, ezzel beállítva a végeredményt.

A bajnoki forduló előzetesében azt írtuk, hogy meglepetés lenne, ha a Ružomberok-Pohronie mérkőzésen hazai győzelmen kívül bármilyen más eredmény születne. Megállapíthatjuk, hogy megszületett a meglepetés, ugyanis az újonc megszerezte első győzelmét a Fortuna Ligában. A mérkőzést Qose öngólja döntötte el. A hazaiak több mint egy félidőn keresztül emberhátrányban játszottak, miután Mojžiš már a 38. percben megkapta második sárga lapját.

A Slovanhoz hasonlóan a Žilina is hibátlan három fordulót követően, ezúttal a gyengécske Trenčínt fektették két vállra (2:1). Továbbra is vár első találatára és pontszerzésére a Michalovce, amely ezúttal Aranyosmaróton szenvedett 0:1-es vereséget. Hasonló helyzetben van a Nitra is, amely ezúttal Nagyszombatban kapott ki.
 

Eredmények:

FK Senica – ŠK Slovan Bratislava 0:3 (0:2)

gólszerzők: 5. Nono, 33. Ratão, 63. Čavrić

MŠK Žilina – AS Trenčín 2:1 (1:0)

gólszerzők: 8. Sluka, 74. Tomič – 59. Zubairu

FC ViOn Zlaté Moravce – MFK Zemplín Michalovce 1:0 (1:0)

gólszerző: 7. Ďubek

MFK Ružomberok – FK Phronie 0:1 (0:0)

gólszerző: 78. Qose (öngól)

FC Spartak Trnava – FC Nitra 2:0 (1:0)

gólszerzők: 3. Mesík, 87. Sobczyk

ŠKF Iclinic Sereď – FC DAC 1904 3:1 (0:0)

gólszerzők: 69. Ventúra (11-esből), 74. Hučko, 76. Špehar – 84. Kalmár (11-esből)

 

A bajnokság állása:

(tt)