Európa Konferencia Liga: Minimális előnyből várja a visszavágót a DAC

camera

22

Európa Konferencia Liga: Minimális előnyből várja a visszavágót a DAC

Fotók: Cséfalvay Á. András (További képekért kattints a fotóra!) 

Megosztás

A DAC csütörtökön 2:1-es győzelmet aratott hazai pályán a grúz Dila Gori ellen az Európa Konferencia Liga első selejtezőkörében.

Hazai szabadrúgással indult a mérkőzés, Kalmár lövése viszont nem okozott gondot Kucherenko kapusnak. Ezt követően a vendégek vették át az irányítást. Sokszor perceken keresztül járatták a labdát, a 12. percben pedig feljegyezhettük a Dila Giro első helyzetét: egy kényszerítőzést követően Parulava 17 méterről centikkel lőtt a kapu fölé. A sárga-kékek beálltak védekezni, és gyors ellentámadásokból igyekeztek veszélyeztetni. A 20. perc környékén Andzouana ívelése találta meg Pintót, aki középre fejelt, Trusa viszont kissé kisodródva nem tudta már kapura irányítani a labdát. A hazaiak olykor tetszetős akciókat tudtak felépíteni néhány érintésből, ám a befejezéseknél rendre pontatlanok voltak. Félórányi játék után mégis megszerezte a vezetést a DAC. Jobbról érkezett beadás a Dila Gori kapuja elé, Krstović pedig kapásból a hosszú alsót vette célba. Kucherenko hárítani tudott, de a labdát Pinto szerezte meg, aki kissé kijjebb húzódott, majd középre ívelt az ötösön érkező Trusához, ő pedig a hálóba bólintott. A vendégeket meglephette a váratlan gól, ugyanis három perccel később kaptak még egyet. Ramadan szerzett labdát a hazai térfélen, a felezővonalnál megjátszotta Krstovićot, aki sarokkal egyből Káčerhez továbbított. Ő egész a vendég tizenhatosig robogott, ahol megjátszotta a balról üresen érkező Ramadant, aki kapásból a hosszú felsőbe tekert. A DAC kezdte elkapni a fonalat, nem sokkal később Krstović növelhette volna csapata előnyét, ám Kucherenko hárítani tudta próbálkozását. Viszont a sárga-kékek mégsem tudtak kétgólos előnnyel szünetre vonulni. A 43. percben Kovtalyukot ugratták ki a jobb oldalon, éles szögből pedig el is lőtte a labdát. Az levágódott Petráš kezéről, de szerencsétlenségére pont a kapu felé. A hálóőr ugyan próbálta menteni a menthetőt, de már csak a gólvonal mögül tudta kiütni a labdát. Az első játékrész ráadásában Kalmár kis híján visszaállította a kétgólos különbséget, szabadrúgása viszont a felső lécen csattant.

A második félidőben is a Dila Gori birtokolta többet a labdát, a hazaiak viszont elejétől fogva magas letámadással igyekeztek zavart okozni a vendégek védelmében. Olykor ez össze is jött nekik, ám rendre kihagyták a kínálkozó lehetőségeket. A grúzoknak sem ment elöl, a befejezéseknél rendre pontatlanok voltak. A rendes játékidő végéhez közeledve a DAC többször is eldönthette volna a mérkőzést. A 78. percben Pinto jobbról érkező beadása eljutott Gavrićhoz, aki átvette a labdát, majd éles szögből lőtt, Dzotsenidze viszont blokkolni tudott. A hosszabbítás harmadik percében szintén a szerb szélső került óriási helyzetbe. A vendégek hátul járatták a labdát, Krstović pedig elcsípett egy passzt. Azonnal megjátszotta a középen érkező Gavrićot, aki rosszul vette át a labdát, Chiteishvili pedig az utolsó pillanatban menteni tudott. A dunaszerdahelyiek magas letámadással igyekeztek távol tartani a labdát a kapujuktól, ám a vendégek a végén mégis közel álltak az egyenlítéshez. A hosszabbítás hetedik percében jártunk, amikor Gale kapott labdát a hazai tizenhatos előterében, átjátszotta magát Brunettin, majd a hosszú oldal felé lőtt – Petráš bravúrosan hárítani tudott.

A DAC végül kihúzta a végső sípszóig, így minimális előnyből várja a visszavágót.

A mérkőzés: FC DAC 1904 – FC Dila Gori 2:1

Az MŠK Žilina is az első fordulóban kezdte meg a kupaszereplést, Ďuriš találatával pedig már a 7. percben előnyhöz jutott az észt Levadia ellenében. A vendégek a második játékrész elején Agyiri találatával egyenlíteni tudtak, és sokáig úgy tűnt, döntetlennel ér véget a mérkőzés, ám a 93. percben büntetőhöz jutottak a zsolnaiak, Myslovič pedig sikeresen értékesíteni tudta. Így a Žilina is ugyanolyan eredménnyel utazik a jövő heti visszavágóra.


Eredmények:

FC DAC 1904 – FC Dila Gori 2:1 (2:1)

Gólszerzők: 33. Trusa, 36. Ramadan – 43. Kovtalyuk

MŠK Žilina – FCI Levadia Tallinn 2:1 (1:0)

Gólszerzők: 7. Ďuriš, 90+4. Myslovič (11-esből) – 51. Agyiri


(tt)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program