Dukla-DAC – Muňoz: "Kicsit nagyobb szerencsével a gólok sem maradtak volna el"

A DAC gólnélküli döntetlent játszott egy nehéz talajú pályán Besztercebányán. Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők!

Dukla-DAC – Muňoz: "Kicsit nagyobb szerencsével a gólok sem maradtak volna el"
Xisco Muňoz (Fotó: Cséfalvay Á. András-archívum)

Mário Auxt (Dukla): „Nehéz talajú pályán zajlott a mérkőzés, ennek ellenére mindkét csapat kombinatív játékkal próbálkozott, és játszani akart. Taktikai kivárásra is játszott mindkét fél, ezért is volt kevesebb a gólhelyzetek száma. A fiúk felelősségteljesen álltak a mérkőzéshez és a jó ellenféllel szemben alkalmazkodni tudtak a körülményekhez. A gólok ugyan elmaradtak, de a döntetlen megérdemelt.”

Xisco Muňoz (DAC): „Mindkét oldalról jó mérkőzést láthattunk. Megvolt a kellő intenzitás, és mindkét kapu előtt születtek helyzetek is. Kicsit nagyobb szerencsével a gólok sem maradtak volna el. Tovább kell folytatnunk a munkát. Láttuk ezt ma is egy olyan csapat ellen, amelyik tudja, mit akar játszani, és van két jó támadója. Láttuk, hol van még szükség a hiányosságok kiküszöbölésére. Nagyon nehéz körülmények között játszottunk, de ez igaz mindkét csapatra. Nem könnyű ilyen körülmények között futballozni. Beleadtunk száz százalékot, pozitívum, hogy a második meccsünkön sem kaptunk gólt, de sok munka vár még ránk.”

A meccs:
 
MFK Dukla Banská Bystrica – FC DAC 1904 0:0 (Online)

(fcdac.sk/parameter)