Csak szombaton este válik ismertté a DAC menetrendje a rájátszásban

Megosztás

A hétvégén zárul a 2022/23-as élvonalbeli idény alapszakasza, amelynek a vége egy drámai csatát is tartogat a felsőházba való bejutásért. 

Ahogy az ismert, a 22. forduló után – amelynek a mérkőzéseit egységes időben, szombaton 16:30-tól rendezik – a tizenkéttagú mezőny alsó- és felsőházra oszlik. Ez a lebonyolítási rend a 2017/18-as szezontól érvényes és eddig csak a DAC, Slovan, Žilina hármas szerepelt mindannyiszor a TOP6-ban.

Míg a DAC és a Slovan már az ősz végén biztosították helyüket a felsőházban, a zsolnaiakra kemény csata vár a Ružomberokkal és a Banská Bystricával szemben. Ez a hármas küzd meg a fennmaradó két helyért és követi nemcsak a már említett párost a tabella elejéről, hanem a Spartak Trnavát és a Podbrezovát is.

A csapatok az alapszakaszban megszerzett pontjaikat és a gólarányukat is viszik tovább a rájátszásba, ahol mindegyik részvevőre további tíz összecsapás vár – mindenki mindenkivel megmérkőzik, otthon és idegenben egyaránt.

A rájátszás menetrendje csak az alapszakasz utolsó fordulója után lesz ismert, ugyanis a 22. forduló utáni helyezések alapján kerül meghatározásra. Jelenleg csak a Spartak harmadik, a Podbrezová negyedik és a Liptovský Mikuláš 12. helye biztos. Pont ezeket a csapatokat lehet a lentebb található menetrendbe illeszteni, mivel az alapszakaszt az utolsó fordulóbeli eredményeiktől függetlenül biztosan az említett helyeken zárják.

Ami a sárga-kékeket illeti, a DAC előnye egy pont a Slovannal szemben, így az alapszakaszt az első és a második pozícióban is zárhatja. Előbbi eset akkor következik be, ha sikerül 3 pontot zsákmányolni Rózsahegyről. Akkor sem veszíti el az éllovas pozíciót, ha nem győzi le a liptói gárdát, ebben az esetben azonban a Slovannak kevesebb pontot kell szereznie szombaton a Spartak ellen odahaza, mint a dunaszerdahelyieknek Rózsahegyen.

Ha a hétvégét követően pontegyenlőség esete állna fenn a DAC és a Slovan között, a helyezésről az összesített gólarány döntene, ami az égszínkékek elsőségét jelentené. Az elsődleges kritérium – az egymás elleni mérkőzések eredményei – ugyanis kiegyenlített (otthon és idegenben is 1:1).

A fentebb említettekből tehát az következik, hogy jelen pillanatban még nem lehet meghatározni a DAC pontos menetrendjét a rájátszásban. Csak annyi biztos, hogy az 1. helyezés esetén a rájátszást az alapszakasz 6. helyezett együttesének az otthonában kezdi, a 2. helyre való lecsúszás esetén otthon kezd az ötödikként végző gárda ellen. A rájátszás első fordulóját már jövő héten, a második márciusi hétvégén rendezik.

Amit már most tudunk, hogy a Slovan elleni két rangadó a 4. és a 8. fordulóban esedékes. Míg az első húsvéti hétvégéjére esik, és az alapszakasz 2. helyezettje játszik otthon, addig a 8. fordulót május 5-7. között rendezik. Utóbbinál az alapszakasz győztese lesz a pályaválasztó.

A lent található táblázatban látható a párosok szétírása és az egyes fordulók menetrendje is. A mérkőzések pontos időpontjai a televíziós társaságok választásától függenek.


(dac1904.sk)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program