Žilina-DAC – Storck: "Nem veszthetünk el egy mérkőzést ilyen labdatartás mellett"

A DAC csúnyán kikapott Zsolnán, noha akadtak helyzetei. Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők.

Žilina-DAC – Storck: "Nem veszthetünk el egy mérkőzést ilyen labdatartás mellett"
Bernd Storck (Fotó: Cséfalvay Á. András - archív)

Pavol Staňo (Žilina): "Számunkra jól kezdődött a mérkőzés, a győzelmünkről az első félidő döntött. A második játékrészben tapasztalt csapatként játszottunk és továbbra is veszélyeztettünk ellentámadásokból. A játékért, elsősorban a labda nélküli játékért dícséretet érdemelnek a fiúk. Ügyesen mozogtunk felfelé és sikerült a befejezésekig eljutnunk. Ez az út a jó, a győzelmet nagyra értékelem, így szeretnénk játszani. Megmutattuk, hogy legyőzhetünk egy olyan csapatot is, amely még egyetlen pontot sem vesztett a bajnokságban."

Bernd Storck (DAC): "Gratulálok a Zsolnának, amely jól és agresszívan játszott. Tudtuk, hogy felkészülten kell pályára lépnünk, de két hibát követően hamar bekaptunk két gólt. A Zsolna jobb napot fogott ki, és megérdemelten győzött. Szép focit játszottunk, de nem veszthetünk el egy mérkőzést ilyen labdatartás mellett. Az ellenfél győzött a párharcokban, mi pedig sok hibát elkövettünk." 

A meccs: 
MŠK Žilina – FC DAC 1904 4:1

(TASR)