Žilina-DAC – Storck: "Érdekes mérkőzést játszottunk, kár, hogy nem lehettek jelen a nézők" VIDEÓ

A DAC gólgazdag meccsen egy pontot elhozott Zsolnáról. Lássuk miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők.

Žilina-DAC – Storck: "Érdekes mérkőzést játszottunk, kár, hogy nem lehettek jelen a nézők" VIDEÓ
Bernd Storck (Fotó: Cséfalvay Á. András - archív)

Bernd Storck (DAC): „Érdekes mérkőzést játszottunk, kár, hogy nem lehettek jelen a nézők. Jó teljesítményt nyújtottunk. Az első félidőben lehettünk volna szervezettebbek, de így is uralmunk alatt tartottuk a játékot. Sikerült szép gólt rúgnunk, majd megvolt a lehetőségünk arra, hogy 2:0-ára módosítsuk az állást, de kimaradtak a helyzeteink. Könnyű hibát vétettünk, melyből kiegyenlített az ellenfél. Az első gólunkat egy baloldali hiba előzte meg. Utána jött Balić gyönyörű találata, de az ellenfél ismét kiegyenlített büntetőből. Utána kissé elveszítettük a koncentrációnkat, ezt a hazaiak ki is használták, és újabb gólt szereztek. Az öltözőbe viszont Ramirez szép találata után vonulhattunk be. A folytatásban mindkét csapat győzelmi szándékkal futott ki a pályára, de az első játékrészhez képest szervezettebb volt a játék. Az egy pont mindkét fél számára elfogadható.”

Pavol Staňo (Zsolna): „A mai meccs a szurkolók számára biztos érdekes volt. A hat gólon kívül több kihagyott helyzetnek is szemtanúi voltunk mindkét oldalon. Engem edzőként a védelem teljesítménye lepett meg. Mindkét csapat képes ennél jobb teljesítményre is. Nyílt és gólratörő meccset játszottunk. A döntetlen megérdemelt, egyik csapat sem érdemelt volna vereséget. A pontot optimizmussal fogadjuk, hiszen egy erős Dunaszerdahelynek tudtunk három gólt rúgni. A védekezésünkön azonban van még javítanivaló. A fiúkat meg kell dicsérnem.

A meccs:


Fortuna Liga: MŠK Žilina – FC DAC 1904 3:3

VIA www.dac1904.sk