Világi: Az élvonalbeli labdarúgás helyzete Szlovákiában
Világi Oszkár, a DAC labdarúgóklub tulajdonosának írása a Hospodárske noviny mai kiadásában, amelyet a klub hivatalos oldala fordításban teljes terjedelmében közölt:

Vasárnap a dunaszerdahelyi stadionban velem együtt tizenkétezer, a televízióképernyők előtt több százezer néző követte figyelemmel a DAC és a Slovan mérkőzését. A találkozó hű képet mutatott a szlovák élvonalbeli labdarúgásról.
A nézők egyszerre három előadást figyelhettek: a játékvezetőét, az ifjabb Weissét, ugyanakkor a többi játékosét, akik az említett performanszok ellenére igyekeztek futballozni is. A nézők számára az első két előadás kéretlen volt, de át kellett szenvedniük magukat rajtuk, ingyen kapták.
A játékvezető teljesítményét közvetlenül a mérkőzés után a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) Játékvezetői Bizottságának az elnöke is értékelte, ami abszurd, hiszen a bizottságnak csak csütörtökön kellett volna ezt megtennie, de amit ezúttal mondott az elnök úr, az tényleg egy igazi ínyencség volt. Úgy reagált, hogy mindannyian hibáztak, beleértve a játékvezetőket, akik a VAR-szobában (a játékvezető videóasszisztense) ültek.
A megszólalását azonban nem azzal zárta, hogy mivel érzi a saját maga felelősségét is, lemond a funkciójából, de egy bolygó entellektüel nézőpontjával és gondolataival kijelentette, hogy a játékvezető mindkét csapat kárára tévedett. Ezzel arra akart célozni, hogy ilyen téren döntetlen volt a dolog. Ez az érvelés mindig akkor jön elő, ha a játékvezető a DAC kárára követ el számottevő hibákat és nem létezik olyan ember, aki képes lenne megmagyarázni neki, hogy ezt nem így kell számolni. Mindegyik hibának komoly hatása van a mérkőzés alakulására és ha ezek nem lennének, akkor a találkozó más irányt vett volna.