Útlezárásokkal kell számolni a galántai vásár miatt

Csütörtöktől egészen vasárnap reggelig forgalomkorlátozás lesz Galántán a hétvégi vásár miatt.

Martina Kredatusová, Nagyszombat megye rendőrségi szóvivőjének tájékoztatása szerint augusztus 8-án, csütörtökön lezárják a városon átnyúló II/507-es utat. A forgalomkorlátozás a tervek szerint vasárnap reggel 6 óráig lesz érvényben.

A kerülőutat ideiglenes közlekedési táblákkal fogják jelezni. A korlátozás érinti majd a Park utcát is, amelyet mindkét irányból lezárnak.

A rendőrség arra kéri a vásárra érkezőket és a sofőröket, hogy figyeljenek a rendőrök utasításaira. „Több gyalogossal is számolni kell az utakon, ezért hozzanak magukkal jókedvet, toleranciát és legyenek körültekintőek” – tette hozzá a szóvivő.


(para)