Térdműtét miatt idén már nem játszhat a Manchester City védője

2019. szeptember 4. - 16:53 | Sport

Térdműtét miatt idén már nem futballozhat Aymeric Laporte, a Manchester City francia védője.

Térdműtét miatt idén már nem játszhat a Manchester City védője
Fotó: AFP

Laporte térdében a porc és a laterális meniszkusz szombaton a Brighton ellen 4-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen sérült meg. Az operációra kedden került sor Barcelonában.

A 25 éves játékost Josep Guardiola vezetőedző a múlt héten Európa legjobb középhátvédjének nevezte. Súlyos sérülése azt jelenti, hogy az idén már nem léphet pályára, illetve egyelőre továbbra sem mutatkozhat be a francia felnőtt válogatottban, pedig tagja volt az Albánia és az Andorra elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésekre készülő keretnek.

"Szomorú vagyok, amiért nem tudok csatlakozni a nemzeti csapathoz, és nem válthatom valóra az álmomat, vagyis nem debütálhatok. Mostantól kezdve számolom a napokat a visszatérésemig" - írta közösségi oldalán Laporte.

MTI