Szoros meccsen győzte le a DAC az NBII újoncát (FOTÓK, VIDEÓ)

Kružliak és Dimun találatával nyerte a DAC a nyári felkészülés utolsó előtti mérkőzését. Mindhárom szombati gól szöglet után esett.

Szoros meccsen győzte le a DAC az NBII újoncát (FOTÓK, VIDEÓ)
Fotók: Cséfalvay Á. András - további képekért kattints!

Az NBIII nyugati csoportjának toronymagas győztese és a második liga következő idényének újonca volt szombaton a DAC ellenfele a nyári felkészülés harmadik mérkőzésén.

A dunaszerdahelyi csapat szerdától készül teljes létszámban, igaz, a sérültek listája továbbra is elég hosszú: Ricardo, Balić, Pinto, Bögi, Kalmár és Szendrei szombaton sem álltak Adrian Guľa rendelkezésére.

A vezetőedző először küldhette harcba a válogatottból utolsóként visszatérő Davist, Blackmant és Krstovićot, a második játékrészben pedig Ciganiks is pályára lépett.

Épp Krstović került már a 3. percben a vendégvédelem mögé, ám az óvári kapus lábbal védeni tudott. Ami nem sikerült neki, az két perccel később összejött a sárga-kékek csapatkapitányának. Szánthó szöglete után Krstović kísérletét Heinrich még kiütötte, ám Kružliak kapáslövésénél már nem volt esélye – 1:0.

A 25. percben kényszerű cserét láttunk, Brahim Moumou egy szerencsétlen könyöklés és gyors ápolás után fájó arccal hagyta el a pályát, helyére Rymarenko érkezett. Mint utóbb kiderült, Moumou orrtörést szenvedett, de műtét nem szükséges.

A második játérész ötödik perce is hozott egy szöglet utáni gólt, ezúttal azonban a vendégek voltak eredményesek. Illés sarokrúgása jutott el a hosszúra, ahol D´Urso maradt üresen, és laposan Trnovský hálójába lőtt – 1:1.

Ezt követően szinte végig az ellenfél térfelén zajlott a játék, és jöttek a helyzetek is. Veselovský, Rymarenko, majd az utolsó negyedórában Sharani többször is gólt szerezhetett volna. A győztes találat a 72. percben esett, és ezúttal is szögletből: Ciganiks ívelt, Dimun fejelt – 2:1.

Az első tétmérkőzésig már csak egy felkészülési találkozó vár a sárga-kékekre, az előző háromtól eltérően ezt már a MOL Arénában játsszák. A szezon előtti főpróbán a Paks csapatát fogadják jövő csütörtökön, június 30-án, 17:30 órától.

DAC 1904 - MTE 1904 Credobus Mosonmagyaróvár 2:1 (1:0)
MOL Akadémia, Dunaszerdahely, 2022. június 25., szombat, 11:00 ó, változékony idő, +23°C
Góllövők: 5. Kružliak, 72. Dimun - 50. D´Urso
Játékvezető: Malárik - Straka, Lauer, 200 néző

DAC: Veszelinov (46. Trnovský) - Blackman (46. Andzouana), Kružliak (59. Brunetti), Muhamedbegovic (86. Marić-Bjekić), Davis (46. Ciganiks) - Veselovský (71. Ramadan), Njie (59. Nebyla) - Szánthó (46. Andrezinho), Balogh (59. Hahn), Moumou (25. Rymarenko, 71. Sharani) - Krstović (46. Dimun). Edző: Adrian Guľa.

Mosonmagyaróvár: Heinrich (46. Slakta) - Illés (64. Buglyó), Deák (46. Papp), Debreceni, Czingráber (46. Szabó) - Gáncs (46. Simita), Végh (46. D´Urso), Stoiacovici (46. Nagy K.) - Tóth (46. Nagy Z.), Boros (46. Hulicsár), Horváth (46. Szabó L.). Edző: Varga László.

STATISZTIKA:
Lövés – kapura 8:3, mellé 5:7
Szöglet – 8:3
Les – 9:3


(dac1904.sk)