Szalai Ádám: a gólig az utóbbi évek egyik legjobb teljesítményét nyújtottuk

2022. június 5. - 07:43 | Sport

Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint az együttes a gólig az elmúlt évek egyik legjobb teljesítményét nyújtotta szombat este a Puskás Arénában, ahol Szoboszlai Dominik tizenegyesből szerzett találatával 1-0-ra legyőzte az Európa-bajnoki ezüstérmes angolokat a Nemzetek Ligájában.

Szalai Ádám: a gólig az utóbbi évek egyik legjobb teljesítményét nyújtottuk
Szalai Ádám (középen) - Fotó: MTI

"Nagyon jól játszottunk a labdával, és szépen építettük a támadásainkat, de ezt az egészet már régóta gyakoroljuk, hiszen a labda elleni játékunkkal eddig sem volt gond" - mondta az MTI-nek a meccs után a svájci Baselben légióskodó csatár.

Szalai úgy vélte, a vezető gól megszerzése után valamelyest visszaállt a saját térfelére a magyar csapat, de az első találatig olyan játékot nyújtott, ami az utóbbi évek legjobb három teljesítményébe kívánkozik.

"Jól építkeztünk Gulácsitól a védőink és a védekező középpályásaink bevonásával, kiválóan hoztuk ki a labdákat, ráadásul mindezt Anglia ellen tettük" - fogalmazott a 34 éves támadó, aki hangsúlyozta, pályafutása egyik legemlékezetesebb pillanata, hogy 35 ezer gyerek előtt léphetett pályára.

"Mondtam a többieknek a meccs előtt, hogy most úgy megyünk ki a pályára, hogy az itt lévő nézők jelentős részének mi vagyunk a példaképei, és ez még akkor is igaz, ha közülük nem mindannyian lesznek végül labdarúgók"

- nyilatkozta Szalai, és hozzátette: ahogyan a gyerekeknek, úgy nekik, játékosoknak is meghatározó élmény volt ebből a szempontból ez a találkozó, amelyen "mindenki hallhatta, hogy mit adtak nekünk ezek a gyerekek".

Schäfer András, az Union Berlin középpályása úgy vélte, megérdemelt győzelmet aratott a válogatott, amelynek az első pillanattól az volt a célja, hogy az összecsapás minél nagyobb részében birtokolni tudja a labdát.

"Tudtuk, hogy csak így maradhatunk meccsben az ilyen kvalitású ellenfelekkel szemben, úgyhogy időnként sikerült fölényben is futballoznunk" - nyilatkozta 23 éves játékos, aki kiemelte, sokat számított, hogy van már tapasztalatuk a világ élvonalába tartozó nemzeti együttesek elleni mérkőzéseket illetően.

"Természetesen nagyon örülünk az eredménynek, de szeretnénk a földön maradni, mert ez csak egy meccs volt abból a hatból, ami vár ránk ebben a csoportban" - mondta Schäfer.

A győztes gólt szerző Szoboszlai szintén azt hangsúlyozta, hogy a legfőbb cél a labdabirtoklás volt, és úgy vélte, a válogatottnak sikerült is megvalósítania az előzetes tervet.

"Az angolok nem úgy kezdtek, ahogyan azt ők elképzelték, és az is lehet, hogy úgy álltak fel, hogy itt mindenképpen nyerni fognak.

Mi viszont azzal mentünk ki a pályára, hogy mindegy, melyik csapat van itt a Puskás Arénában, kihozzuk magunkból a maximumot" - mondta az RB Leipzig középpályása.

Szoboszlai Dominik elárulta, ezt a találkozót még ki fogják elemezni, majd készülnek az Európa-bajnok olaszok ellen.

"Ott is úgy fogunk pályára lépni, hogy szeretnénk megnyerni a mérkőzést" - tette hozzá.

A magyar válogatott kedden, Cesenában vendégeskedik az olaszoknál a Nemzetek Ligája második fordulójában.

(MTI)