Sosem kezdte még ilyen korán a tavaszt a DAC

Hétvégén kezdetét veszi a Fortuna Liga 2020/21-es szezonjának tavaszi fele, amelynek első fordulójában Trencsénben vendégszerepel a DAC.

Sosem kezdte még ilyen korán a tavaszt a DAC
Fotó: Cséfalvay Á. András

1985-ös élvonalba jutása óta még sohasem abszolvált ilyen korai időpontban bajnoki mérkőzést a DAC. Az eddigi legkorábbi rajt az előző két szezonhoz kötődik: 2019. tavaszán február 16-án nyitották meg a befejezett új stadiont (DAC-Slovan 0:1), tavaly pedig a Senica elleni gólnélküli döntetlennel indították a tavaszt.

Tavalyelőtt 12 135 néző látogatott ki a MOL Aréna nyitómérkőzésére, ami mindenkori abszolút rekord a dunaszerdahelyi stadionban. Tavaly is még 7056 szurkoló volt jelen a tavasz első meccsén. Sajnos az ismert okok miatt Trencsénben üres lelátók előtt lépnek pályára a csapatok.

A jelenlegi, 2020/21-es a sárga-kékek 26. élvonalbeli szezonja, ebből 12. alkalommal kezdik meg februárban a tavaszt. Tizennégyszer csak márciusban indult számukra a visszavágó szakasz. Az eddigi legkésőbbi kezdés 1988. március 13-hoz köthető, míg a legkésőbbi befejezés 1995. június 30-án volt. Idén akkor már javában zajlik majd az EURO 2020…

Áttekintés: a DAC nyitó-és zárómeccsei az egyes élvonalbeli szezonokban:

1985/86     15     1986. március 9.   1986. június 19.
1986/87 15 1987. március 9. 1987. június 17.
1987/88 16 1988. március 13.     1988. június 13.
1988/89 15 1989. március 1. 1989. június 14.
1989/90 15 1990. február 26. 1990. május 9.
1990/91 15 1991. március 3. 1991. június 16.
1991/92 15 1992. február 29. 1992. június 3.
1992/93 15 1993. február 21. 1993. június 11.
1993/94 16 1994. március 5. 1994. június 15.
1994/95 16 1995. március 4. 1995. június 20.
1995/96 16 1996. március 2. 1996. június 12.
1996/97 15 1997. március 1. 1997. június 11.
1997/98 15 1998. február 28. 1998. június 3.
1999/00 15 2000. március 11. 2000. május 17.
2008/09 15 2009. március 7. 2009. május 30.
2009/10 14 2010. február 27. 2010. május 15.
2010/11 15 2011. február 26. 2011. május 25.
2011/12 15 2012. március 3. 2012. május 20.
2013/14 14 2014. március 1. 2014. május 31.
2014/15 14 2015. március 1. 2015. május 30.
2015/16 14 2016. február 28. 2016. május 20.
2016/17 13 2017. február 18. 2017. május 27.
2017/18 13 2018. február 18. 2018. május 19.
2018/19 14 2019. február 16. 2019. május 24.
2019/20 14 2020. február 16. 2020. május 23.
2020/21 14 2021. február 14. 2021. május 22.

Jelmagyarázat: az idény után a tavasszal lejátszott mérkőzések száma, az első és utolsó mérkőzések időpontja.


(dac1904.sk)