*á.š Skalica-DAC - Guľa: "Az volt a gond, hogy már csak be akartuk fejezni a meccset" | DAC

Skalica-DAC - Guľa: "Az volt a gond, hogy már csak be akartuk fejezni a meccset"

A DAC szombaton 1:1-es döntetlent játszott a Skalica otthonában. Edzői értékelések:

Skalica-DAC - Guľa: "Az volt a gond, hogy már csak be akartuk fejezni a meccset"
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

Adrian Guľa (DAC 1904): „Jó meccs volt. Az első félidőben mi voltunk jobbak. Jól kezdtük a találkozót, az első 35 percben intenzíven játszottunk. Mentünk előre, jól érkeztünk a kapu elé, de ezekből egyértelműen többet kellett volna kihoznunk. A végső fázisban rossz megoldásokat választottunk. Az eredmény ezért nyitott volt. A második félidőben a Skalica elkezdett nyomni, keményebben játszani. Kevesebbet tartottuk meg a labdákat, türelmetlenek voltunk, és másképp játszottunk, mint ahogy azt elterveztük. Kellemetlen helyzetbe hoztak bennünket a hazaiak. Cserével próbálkoztunk, pályára lépett Kalmár, aki fontos gólt szerzett. Az volt a gond, hogy már csak be akartuk fejezni a meccset, mégis engedtük, hogy helyzetbe kerüljenek a hazaiak, akik megérdemelten egyenlítettek. Fájdalmas, mert az utolsó percben kaptuk a gólt. Egy tapasztalt csapatnak, mint a miénk, jobban kell lezárnia az ilyen helyzetekben a mérkőzést. Nem azt kell csinálni, hogy valahogy majdcsak kihúzzuk, hanem menni kell a második gólért. Ezt a hibánkat pedig a hazaiak kihasználták, és megérdemeltek kiegyenlítettek.”

Juraj Jarábek (Skalica): „Egyetértek a vendégek edzőjével, a mérkőzés szerintem is jó volt. Köszönöm a nézőinknek, hogy ilyen szép számban kilátogattak a stadionba. Szakolca városa Dunaszerdahelyhez hasonlóan együtt él a futballal, és tulajdonképpen ez a lényege az egésznek. A DAC új löketet kapott az edző érkezésével. Tudtuk, hogy fognak játszani, kicsit azonban megleptek a felállítással. Az első 25-30 percben jobbak voltak, kisebb helyzeteket dolgoztak ki, mi pedig csak kontrákig jutottunk. A félidőben 0:0-ás állásnál elmagyaráztuk a fiúknak, mit kellene jobban csinálniuk. A második játékrészben mutatott teljesítményért meg kell dicsérni a játékosokat. Kiváló csapatmunka volt. Minimum három óriási lehetőségünk volt, de paradox módon az ellenfél talált be, és nem is egy helyzetből, hanem egy lepattanóból. Kalmár remek jolly jokernek bizonyult, minőségi játékos, aki be is talált. Meg kell dicsérnem azonban a csapatot, amely nem adta fel. Elégedett vagyok az egy ponttal, a döntetlent pedig igazságosnak tartom. Úgy gondolom, mindketten elégedettek lehetünk.”


(dac1904.sk)