Sevcsenko megvált szövetségi kapitányi pozíciójától

2021. augusztus 1. - 19:36 | Sport

Andrij Sevcsenko bejelentette, hogy lemond az ukrán labdarúgó-válogatott vezetőedzői posztjáról, amelyet 2016 júliusa óta töltött be.

Sevcsenko megvált szövetségi kapitányi pozíciójától
TASR/AP

A korábbi aranylabdás játékosból lett szakvezető távozásáról közösségi oldalán adott hírt vasárnap.

"Ma véget ért a szerződésem az Ukrán Labdarúgó Szövetséggel. Öt évet töltöttem a válogatottal, s a kemény munka bizonyította, hogy képesek vagyunk a modern futballra. Együtt sikerült megmutatni, hogy az ukrán labdarúgás versenyképes és izgalmas lehet" - írta.

A 44 éves Sevcsenko vezetése alatt a nemzeti csapat 25 győzelmet aratott, 13-szor döntetlent játszott és 14 vereséget szenvedett. Irányításával a válogatott júniusban bejutott a - részben budapesti rendezésű - Európa-bajnokság negyeddöntőjébe, ahol Anglia válogatottja parancsolt neki megálljt (4-0).

Sevcsenko pályafutása során a Dinamo Kijevben, az AC Milanban és a Chelsea-ben játszott. A milánói együttessel Bajnokok Ligáját, Olasz Kupát és szuperkupát nyert, a londoni alakulattal FA Kupa- és ligakupa-elsőségnek örülhetett, ukrán csapatával pedig ötször volt bajnok és háromszor kupagyőztes.

MTI