Sereď-DAC – Hyballa: Küzdelmes meccs volt, szerencse is kellett

A DAC kissé nyögve nyelős meccsen, de végeredményben elhozta a három pontot Szeredről. Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők.

Sereď-DAC – Hyballa: Küzdelmes meccs volt, szerencse is kellett
Peter Hyballa a csütörtöki DAC-karácsonyon (Fotó: Paraméter)

Peter Hyballa (DAC): "Nagyon nehéz mérkőzés van mögöttünk, egy azok közül, melyen nem tudtuk a saját játékstílusunkat érvényesíteni. Ezt elsősorban az eredményezte, hogy az ellenfél semlegesített bennünket a középpályán. A védelemben szintén ugyan keményen, de jól játszottak. Éppen emiatt nagyon boldogok vagyunk a megszerzett három pont miatt. Ez ma a részünkről inkább küzdelem volt, az utolsó percben szereztünk gólt, tehát lényegében szerencsével is nyertünk, de azért mindent megtettünk. A középpályán nem sikerült úgy játszanunk, mint ahogy azt elképzeltük - pontatlanok voltak az átadásaink is, ezért a befejezésig el sem jutottunk. Szeretnék köszönetet mondani az újságíróknak az együttműködésért és az egész stábnak a munkáért. 28 pontot szereztünk, ami klubrekord és erre nagyon büszkék vagyunk. A szurkolóink is fantasztikusak voltak. Végezetül szeretnék mindenkinek kellemes karácsonyt s boldog új évet kívánni. Találkozunk január 12-én, amikor megkezdődik a téli felkészülésünk.

Karel Stromšík (Sereď): "Ahogy már Hyballa edző is említette, nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Tudtuk előre, hogy a Dunaszerdahely egy magas színvonalat képviselő, kiegyensúlyozott együttes. Játékosaim ma küzdöttek, győzni akartak, és úgy érzem, éppen ezért nem is érdemeltek vereséget. Több gólhelyzetünk volt, mint a dunaszerdahelyieknek. Meg kell mondjam, a játékvezető néhány ítélete érthetetlen volt számomra, láthatták önök is, de az ilyesmivel hadd foglalkozzon a bírói bizottság. Köszönöm a játékosaimnak ezt a teljesítményt, és biztos vagyok benne, hogy ha ez így folytatódik, akkor még feljebb kerülhetünk."

A  meccs:
 
ŠKF Sereď – FC DAC 1904 0:1

(TASR)