Senica-DAC – Storck: „Jót tett a győzelem az önbizalmunknak, amire szükségünk is lesz az EL-selejtezőben” VIDEÓ

A DAC vasárnap 4:2-es győzelmet aratott a Senica otthonában, így továbbra is hibátlanul vezeti a bajnokságot. Lássuk, hogy vélekedtek a mérkőzésről az edzők:

Senica-DAC – Storck: „Jót tett a győzelem az önbizalmunknak, amire szükségünk is lesz az EL-selejtezőben” VIDEÓ
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

Bernd Storck (DAC): „Gratulálok a csapatomnak, amiért a Jablonec elleni 120 percet követően ezt a nehéz mérkőzést is sikerrel vette. Már az első félidőben uraltuk a pályát, de hiányzott az átütőerő a kapu irányába. Voltak gólszerzési lehetőségeink, az ellenfél szervezetten játszott. Megszereztük a vezetést is, de ráfizettünk a figyelmetlenségünkre, és egy remek passzt követően az ellenfél kiegyenlített. Az öltözőben nem volt túl jó a hangulat, de mondtam a fiúknak, hogy továbbra is higgyenek magukban, igyekezzenek és menjenek a győzelem után. Örülök, hogy sikerült győznünk. Jót tett az önbizalmunknak, amire szükségünk is lesz a Európa-ligában vívott fontos mérkőzésen.”

Anton Šoltis (Senica): „Úgy gondolom, hogy részünkről jó mérkőzést láthattunk, de a minőségbeli különbségek minden poszton megmutatkoztak. Megérdemelten győzött az ellenfél. Úgy játszottunk, ahogy elterveztük, az első 20-25 percben teljesítettük az elvárásainkat. Viszont olyan csapat ellen, mint a DAC, nem folytathattunk nyílt játékot. Igyekeztünk letámadni a középpályán, ami részben sikerült is. A félidő vége előtt kiegyenlítettünk, a játékosokat pedig buzdítottam, hogy a továbbiakban is sikeresek lehetünk. Az ellenfél egy szerencsétlen gól után újból megszerezte a vezetést, majd jött Divković gyönyörű találata. Mindig, mire sikerült volna lélegzethez jutnunk, a DAC nagyobb sebességre kapcsolt. Ma Kalmár jelentette a különbséget a két csapat között. Több remek játékosa is van a DAC-nak, de Kalmár mindenhol ott volt. A fiúk láthatták, hogy hol tart most a DAC, és hová fejlődhetünk mi is lassacskán.”


(dac1904.sk)