Schäfer, a lengyelek réme és a csatár, aki csak címeres mezben adja a gólokat – DAC-játékosok a válogatott meccseken

A novemberi válogatott mérkőzésekre a DAC felnőttcsapatának 11 játékosa kapott meghívót hazája nemzeti együttesétől. Lássuk, hogyan szerepeltek!

Schäfer, a lengyelek réme és a csatár, aki csak címeres mezben adja a gólokat – DAC-játékosok a válogatott meccseken
Schäfer András szerezte a magyarok első gólját a lengyelek ellen (Fotó: MTI - archív)

A sérült Kalmár Zsolt abszenciája mellett így is rendszeresen két DAC-játékos is tagja a magyar válogatottnak. A Marco Rossi által dirigált együttes két győzelemmel zárta a vb-selejtezőt, de így is csak csoportja negyedik helyét tudta megszerezni. A magyarok San Marino ellen hozták a papírformát, és négy gólt rámoltak be a törpeállam legjobbjainak: Szoboszlai és Gazdag találatával már húsz perc után 2:0-ra vezettek, majd a hajrában ismét kétszer lecsaptak Szoboszlai, majd Vécsei által. Schäfer András a második félidő elején állt be csereként, csapata harmadik találatánál pedig ő adta a gólpasszt. Hahn János öt percet kapott, a kétgólos Szoboszlait váltotta a hajrában.

A magyar válogatott meglepetésre győzni tudott a végül a csoport második helyén záró Lengyelország otthonában. A vezetést Schäfer szerezte meg az első félidő végén: egy szabadrúgást követően közelről a hazai kapuba fejelt. A fordulást követően a lengyelek egyenlíteni tudtak, de Gazdag a hajrában megszerezte a győztes gólt a magyaroknak. Schäfer végigjátszotta a mérkőzést, Hahn pedig ezúttal is csak epizódszerepet kapott, a 89. percben állt be Szalai Ádám helyére.

Európai színtéren további két DAC-játékos volt érdekelt vb-selejtezőn: a lettek Norvégiában játszottak gól nélküli döntetlent, majd 3:1-re nyertek Gibraltárban. Andrejs Ciganiks mindkét találkozón kezdőként lépett pályára, az elsőt végigjátszotta, utóbbin pedig a 89. percben cserélték le.

Nem sok babér termett a moldávoknak a selejtezőben, akik tíz meccsből kilencet elveszítettek, és csak egy döntetlent szereztek. Ezúttal Skóciától kaptak ki hazai pályán 0:2-re, majd Ausztria szórta meg őket Klagenfurtban négy góllal (4:1). Ion Nicolaescu a szigetországiak ellen kezdőként 71 percet töltött a pályán, az osztrákok ellen pedig csereként állt be a második félidő elején, és ő szerezte csapata becsülettalálatát. A moldáv támadó egyelőre nem találja góllövő cipőjét a DAC-ban, az idei szezonban hét bajnokin egyszer sem talált be, utoljára februárban szerzett gólt tétmérkőzésen sárga-kék színben. Címeres mezben jobban megy neki a játék, nyolc vb-selejtezős mérkőzésen háromszor volt eredményes.

Az már korábban biztossá vált, hogy Yhoan Andzouana és a kongói válogatott nem lehet ott a világbajnokságon, Szenegál, Togo és Namíbia mögött csoportja utolsó helyén végzett három szerzett ponttal. Ezúttal Namíbiával játszottak 1:1-es döntetlent hazai pályán, majd Szenegálban szenvedtek 0:2-es vereséget. Andzouana az első meccset csak a kispadról nézte végig, a másodikon pedig kezdőként egy félidőnyi lehetőséget kapott.  

A panamai válogatott viszont még harcban van a vb-re való kijutásért, jelenleg a pótselejtezőt érő negyedik helyen áll, öt ponttal megelőzve közvetlen üldözőjét, Costa Ricát. Ezúttal Hondurasban aratott 3:2-es győzelmet, majd hazai pályán El Salvadort is legyőzte (2:1). Cesar Blackman csak a kispadot koptatta a két találkozón, Eric Davis viszont alapemberként mindkét meccset végigjátszotta. Sőt, Hondurasban ő szerezte csapata győztes találatát a 85. percben.

A 2023-as eb-selejtezőben volt érdekelt a DAC négy fiatal játékosa az U21-es válogatottakkal. A szlovákok előbb 0:3-as vereséget szenvedtek Oroszországban, majd 2:0-ra győzni tudtak Litvániában. Malý Matúš egyik meccsen sem kapott lehetőséget, csak a kispadon ült, Sebastian Nebyla pedig mindkét találkozón csak a hajrában állt be csereként.

Veszelinov Dániel még a kispadon sem kapott helyet a magyar U21-es csapatban, amely Lettországot legyőzte 1:0-ra, Izraelben viszont sima 0:3-as vereséget szenvedett. Nicola Krstović kezdőként lépett pályára az U21-es montenegrói válogatottban, és az ő találatával szerzett vezetést Bosznia-Hercegovinában, de a hazaiak a második félidőben fordítani tudtak, ezzel otthon tartották a három pontot. A DAC fiatal támadója a 67. percig volt pályán.


(tt)