Schäfer András: "Elnézést kérünk a szurkolóktól"

„Remélhetőleg a szünet jót tesz majd a csapatnak.” A DAC középpályása a vasárnapi Spartak Trnava elleni rangadó után egyből Tatára utazott, ahol a magyar válogatottal készül a 2022-es vb-selejtezőkre.

Schäfer András: "Elnézést kérünk a szurkolóktól"
Fotó: Cséfalvay Á. András

„Nagyon nehéz bármit is mondani. Nem érdemeltünk győzelmet, az utolsó három perc alapján pedig még az egy pontot sem. Az első félidőben mi irányítottuk a játékot és a másodikban is ezt kellett volna nyújtanunk, talán még bátrabban futballozva. Így is tettünk, de fegyelmezetlenek voltunk, hiszen két gyors ellentámadásból két gólt kaptunk. Mindkettő elkerülhető lett volna. Elnézést kérünk a szurkolóktól, bele kell nézni a fejekbe és remélhetőleg a szünet jót tesz majd a csapatnak” – mondta csalódottan a vasárnapi Spartak-DAC (3:2) kerületi rangadót követően Schäfer András, a sárga-kékek válogatott középpályása.

A csapatból ő és Kalmár Zsolt kaptak behívót Marco Rossitól a márciusi vb-selejtezőkre. „A tegnapi mérkőzést követően Zsoltival rögtön Tatára utaztunk a válogatott összetartásra, de sajnos ilyenkor nem jó kedvvel megy az ember. A nemzeti csapattal három nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A lengyelek ellen ki-ki meccs lesz, azt követően pedig általában nehéz feladat behúzni a kötelező győzelmeket, de meg kell mutatni, hogy minőségi gárda vagyunk. Rossi szövetségi kapitány biztosan összerakja a csapatot a rendelkezésre álló néhány nap alatt, de igazából nagy varázslatra nincs is szükség, hiszen a közelmúlt sikereinek köszönhetően alaposan összecsiszolódtunk és családias hangulat uralkodik az együttesen belül. Remélhetőleg Zsoltival mihamarabb kiheverjük a nagyszombati vereséget és a lehető legpozitívabban tudunk készülni a válogatottban előttünk álló három összecsapásra” – bizakodik Andris, aki tavaly szeptemberben debütált, és összesen eddig négy rajtot gyűjtött címeres mezben.


(dac1904.sk)