Šatka három évre aláírt a DAC-hoz, marad Dunaszerdahelyen!

A tehetséges fiatal védő jelenleg a szlovák U21-es válogatottal játszik az Eb-n.

Šatka három évre aláírt a DAC-hoz, marad Dunaszerdahelyen!
Ľubomír Šatka (Fotó: Fcdac.sk)

A 21 éves tehetséges középső védő, Ľubomír Šatka a tavaszi idény előtt féléves kölcsönjátékra érkezett a Newcastle Unitedtől a sárga-kékekhez, mely csapatnál már 2012 óta focizott.

Végigjárva az ifjúsági csapatokat a felnőtt csapattal pályára lépett az FA-kupa egyik összecsapásán is. Tavaly tavasszal egy hónapig a York City csapatát erősítette, idén három meccs kivételével pedig az egész tavaszi idény alatt pedig a DAC-ot. Három meccsen betegség miatt hiányzott.

A 188 cm magas védővel a klub a szezon után három évre szóló szerződést írt alá, a szerződésben belefoglaltak emellett további egy évre vonatkozó opciót.

"Örömmel jelentjük be, hogy Ľubomír Šatkával hosszútávú szerződést kötöttünk. Kölcsönjátéka során beigazolta rendkívüli tehetségét, a pályán és azon kívül is, ezért az ő maradását az átigazolási szezon egyik legfontosabb pontjának tekintettük. Šatka szerződtetése igazolja a csapat építésénél választott utunk és stratégiánk helyességét" jelentette ki a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele a klub honlapjának, az Fcdac.sk-nak.

(Fcdac.sk/para)