Ružomberok-DAC – Storck: „Ha nem adsz gólt, nem érdemled meg a továbbjutást”

A DAC 0:3-as vereséget szenvedett Rózsahegyen a Slovnaft Cup elődöntőjének visszavágóján, így nem jutott be a döntőbe. Edzői értékelések:

Ružomberok-DAC – Storck: „Ha nem adsz gólt, nem érdemled meg a továbbjutást”
Fotó: Cséfalvay Á. András

Bernd Storck (DAC): „Gratulálok a Ružomberoknak a döntőbe jutáshoz, a mai mérkőzés után megérdemelte. Otthon és idegenben is számtalan lehetőségünk volt a gólszerzésre, de ha nem értékesítjük a helyzeteket, akkor nem nyerhetünk. Főként hazai pályán domináltunk, de képtelenek voltunk nyerni. Ezt a mérkőzést is hasonló mentalitással kezdtük, több helyzetünk is volt, mégis az ellenfél szerzett gólt. Tudtuk, hogy mire számítsunk a rózsahegyiektől, ismerjük a stílusukat, de nem találtuk meg az ellenszerüket. Két-három helyzetünk is volt, de ha nem adsz gólt, nem érdemled meg a továbbjutást. Az ellenfél remekül védekezett, összetettebben játszott. Számunkra nem maradt más lehetőség, mint túljutni a védelmükön. A bajnokságban még három mérkőzés áll előttünk, ezekből a maximumot akarjuk kihozni, majd fokozatosan elkezdünk készülni a következő szezonra. Még egyszer gratulálok a továbbjutáshoz és sok sikert kívánok a döntőben.”

Ján Haspra (Ružomberok): „Nagy reményekkel léptünk ma pályára. A klubban és a városban is óriási akaratot lehetett érezni a döntőbe jutásért. Az első félidőben az ellenfél dominált, mégis kevés helyzetet tudott kidolgozni. Főként a két tizenhatos között volt fölényben a DAC, mégis nekünk sikerült megszerezni a vezetést. A második játékrészben tudtuk, hogy az ellenfélnek még jobban ki kell nyílnia, ugyanis gólra volt szüksége. Előttünk megnyíltak a területek, így veszélyesebbek is voltunk a kapu előtt. Több lehetőséget is elpuskáztunk, de a hajrá már a miénk volt. Viszont minden elismerésem a DAC-é. A bajnokság üde színfoltjának számít, hazai viszonylatban pedig egy erős csapat, éppen ezért sok sikert kívánok az ellenfélnek a jövőt illetően.”


(dac1904.sk)