Fortuna Liga, 2. forduló: Közönségvonzó kerületi derbi a DAC Arénában

Vasárnap este (19.00) kerületi riválisok rangadója, a dunaszerdahelyiek és a nagyszombatiak párbaja zajlik a DAC Arénában. 

A sárga-kékek győzelemmel rajtoltak el (DAC–Senica 2:0), s az újabb hazai párharcukon is a három pont begyűjtésére összpontosítanak. Egyébként van miért visszavágniuk a Spartaknak, tavasszal ugyanis éppen a Jarábek-legénység vetett véget a csallóköziek tizennyolc mérkőzésen át tartó hazai veretlenségi sorozatának.

A vendégek a hazai bajnokság nyitányát elbukták (Myjava–Trnava 4:2), de az Európa Liga selejtezőjében sikerrel vették az észak-ír Linfield alkotta akadályt. Nem kizárt, hogy a két fronton is érdekelt Spartak a kánikulában ezúttal sem az elvárásoknak megfelelően teljesít a hazai pontvadászatban, s a hazai pálya előnyéből, valamint a szurkolói buzdításból profitálnak, újabb három pontot szereznek Tomislav Maric védencei. Alighanem éppen a DAC elleni mérkőzésen debütál a Spartak új szerzeménye, a rutinos Ľuboš Kamenár, aki megoldást jelenthet a sebezhető kapusposzton.

Értesüléseink szerint négyszáz vendégszurkoló készül Dunaszerdahelyre, de a párharcot nem minősítették rizikósnak. Ennek ellenére a rendezők szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. A DAC-drukkerek számára fontos információ, hogy a Sport utca az Északi lakótelep felől a hazai szurkolók számára le lesz zárva, a bejáratokat a Rózsaliget vagy a városi szabadidőpark felől közelíthetik meg.

Tavaszi eredmény: DAC–Spartak Trnava 0:1.
 

A 2. forduló pénteki mérkőzésének eredménye:

Senica–Ružomberok 1:1 (0:0), g.: Pillár (90.), ill. Lovás (62.).
 

A szombati találkozók eredményei:

Podbrezová–Trenčín 0:2 (0:1), g.: Bero (9.), Van Kessel (59.).

Skalica–Michalovce 1:0 (1:0), g.: Gašparík (44.).
 

Július 26-án (vasárnap) játsszák:

19.00: DAC–Trnava (Smolák), Žilina–Zlaté Moravce (Hrčka), Slovan Bratislava–Myjava (Vnuk).

 

A bajnokság állása:

1. Skalica             2       2       0       0       4:1    6

2. Trenčín             2       2       0       0       3:0    6

3. Myjava              1       1       0       0       4:2    3

4. DAC                  1       1       0       0       2:0    3

5. Slovan               1       1       0       0       2:1    3

6. Ružomberok       2       0       1       1       2:4    1

7. Senica               2       0       1       1       1:3    1

8. Zl. Moravce        1       0       0       1       1:2    0

9. Trnava               1       0       0       1       2:4    0

10. Michalovce       2       0       0       2       0:2    0

11. Podbrezová      1       0       0       1       0:2    0

12. Žilina                0       0       0       0       0:0    0
 

ái