Radványi Miklós: „A Slovan elleni meccsen edzősködtem utoljára az élvonalban, most pedig a Slovan ellen térek vissza”

2019. október 18. - 18:52 | Sport

A napokban Radványi Miklóst, a III. ligás Bős eddigi vezetőedzőjét nevezték ki a Fortuna Liga újonc csapata, a Pohronie élére. A korábban a dunaszerdahelyi sárga-kékeket is irányító szakembert az új kihívásokról és célokról, valamint a Bősön eltöltött időről kérdeztük.

Radványi Miklós: „A Slovan elleni meccsen edzősködtem utoljára az élvonalban, most pedig a Slovan ellen térek vissza”
Fotó: TASR

A garamszentkeresztiek klubvezetése nem rég menesztette a Rosický-Urgela edzőpárost. Hogyan került képbe Ön a Fortuna Liga újoncánál mint lehetséges vezetőedző?

Múlt héten csütörtökön felhívott az újonnan kinevezett sportigazgató, és felajánlották a lehetőséget. Elmondta, hogy ő és a vezetők is rám gondoltak. Kértem egy nap gondolkodási időt, majd pénteken találkoztunk és megtárgyaltuk, miről is lenne szó. Ezt követően találkoztam a klub vezetőjével, majd körülnéztem Garamszentkereszten.

Jók a körülmények, a csapatnak új stadionja van, látni a vezetők hozzáállásán és gondolkodásán, hogy komolyan veszik a Fortuna Ligát, ezért úgy döntöttem, hogy belevágok egy új kalandba.

Ki lesz a segítője a Pohronie kispadján?

Dunaszerdahelyről szerettem volna Kiss Igort felkérni, aki egy ambiciózus fiatal edző, de sajnos nem engedték el a MOL Akadémiáról. A választásom így Pavlík Jozefre esett, akivel együtt futballoztam Nagyszombatban.

A garamszentkereszti csapat jelenleg a Fortuna Liga utolsó előtti helyén szerénykedik. Mik a klub céljai a bajnokság hátralévő részében?

A klubnak jelenleg egyetlen célja van, mégpedig a bennmaradás, másról nem is beszéltünk. Lényegében az őszi szezon utolsó hét fordulója alatt fel kell térképeznem a csapat erejét, a játékosokat, ezt követően pedig készítenem kell egy elemzést, amelyben leírom, hogy a játékosok közül kire számítok és kire nem. Az elnök úrtól és az elnöki tanácstól azt a hírt kaptam, hogy télen egy-két játékost igazolhatunk.

Utoljára 2016-ban a Myjavánál tevékenykedett a Fortuna Ligában edzőként. Milyen érzés ennyi idő után visszatérni az élvonalba?

Egy edzőnek mindig jó érzés, ha a legmagasabb osztályban kap lehetőséget.

Annak idején a Slovan elleni meccsen edzősködtem utoljára az élvonalban, most pedig a Slovan ellen térek vissza…

…az ellen a Slovan ellen, amely jelenleg vezeti a bajnokságot. Mit vár a címvédő elleni találkozótól?

A héten megtartottam első edzésemet a csapatnál, és igyekeztem a játékosokkal minél többet beszélgetni, hogy megismerjem őket. Meglátásom szerint a játékosok felszabadultak, az edzésen is remek teljesítményt nyújtottak. Hogy ez mire lesz elég a Slovan ellen, az más kérdés, hiszen tudjuk, hogy a címvédő milyen játékerőt képvisel. Egy biztos, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban. Alázattal megyünk és igyekszünk majd a játékunkkal meglepni a Slovant.

De a realitás talaján élünk, tudjuk, hogy hol vannak ők és hol vagyunk mi. Elfogadható eredményt szeretnénk elérni.

Ezt megelőzően Bősön tevékenykedett. Milyen érzésekkel hagyta ott a csallóközi csapatot?

Úgy gondolom, hogy fantasztikus másfél évet töltöttem Bősön. Annak idején, amikor odakerültem, mint szakmai tanácsadó, akkor a csapat a kiesés ellen küzdött, és csak az utolsó előtti fordulóban sikerült megmenekülnie. A következő szezonban az ötödikek lettünk, a bajnokság legfiatalabb csapata voltunk, a harmadik legtöbb gólt rúgtuk és a második legkevesebbet kaptuk. A jelenlegi idényben a harmadik helyen tanyázik az együttes, nagyon jó képességű, jól összerakott csapatot hagytam ott.

A vezetőséggel volt egy megegyezésem, hogy ha kapok ajánlatot magasabb osztályból, akkor nem gördítenek akadályt a távozásom elé. Ez így is történt, ezért köszönöm nekik a lehetőséget. Csak pozitív és kellemes élményeim vannak Bősről.


(Tóth Tamás)