Profi szerződést írt alá a DAC fiatalja

A DAC ifjúsági válogatott játékosa 2022 júniusáig szóló szerződést kötött a klubbal.

Profi szerződést írt alá a DAC fiatalja
Fotó: fcdac.sk

A nemrég 18. életévét betöltő Malý Matúš, a DAC újabb tehetséges játékosa, aki élete első profi szerződését írta alá. A fiatal hátvéd három évre kötelezte el magát – 2022 nyaráig.

Malý Matúš a dunaszerdahelyi futball neveltje. Középhátvédként az ifjúsági kategóriákban kitűnt nemcsak magasságával (jelenleg 191 cm), hanem játékfelfogásával és példás hozzáállásával is. Az idősebb csapattársai között is vezéregyéniségnek számított, többször viselte a csapatkapitányi karszalagot is. Teljesítményére az U16, U17 és U18-as válogatottak edzői is felfigyeltek.

Az A-csapat kabinjába először 16 évesen lépett be, felkészülési mérkőzésen már másfél évvel ezelőtt magára húzhatta a felnőtt csapat mezét. Az aktuális szezonra való felkészülést Peter Hyballa vezetése alatt abszolválta, s jelenleg is a Fortuna Ligás csapattal készül. Bajnoki debütje egyelőre még várat magára. Az új szezonban viszont már van két startja a II. ligában szereplő somorjai farmcsapattal.

„Malý Matúš tehetséges középhátvéd, s a felkészülési időszakban nyújtott teljesítménye után helyet kapott az A-csapat kabinjában. További fejlődéséhez sok sikert kívánunk. Pályára lépett a Somorja csapatában, s korára nézve még mindig az U19-es kategóriához tartozik – ennek köszönhetően értékes játékperceket gyűjthet, ami kulcsfontosságú lehet egy ilyen fiatal játékos esetében” – nyilatkozta a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele. 


fcdac.sk