Pozsonypüspökin még az autóbuszban is letesztelnek

2021. január 21. - 20:39 | Régió

Pozsonypüspöki a főváros legnagyobb területű városrésze, ehhez mérten nagyon sok tesztpontot állítanak fel, hogy biztosítani tudják a városlakók tesztelését.

Pozsonypüspökin még az autóbuszban is letesztelnek
Fotó: wikipédia

Pozsonypüspöki városrészében összesen 12 mintavételi pont lesz megnyitva, ebből öt helyszín esetében pedig már ma is várták a tesztalanyokat. Pék Zoltán, Pozsonypüspöki polgármestere elmondta: „A mintavételi pontok reggel nyolctól este nyolc óráig lesznek nyitva (fél órás ebéd- és vacsoraszünettel). Az úgynevezett drive in azaz autós tesztelésre viszont ezúttal nem lesz lehetőség.” A következő három hónapban több állandó mintavételi pontot is működtetnek majd a meglévők mellett. Csupán ezen a héten plusz két ilyen tesztállomást létesít a városrész vezetősége. A tervek szerint a Vesna művelődési házban, illetve a Latorická utcában lévő egykori nyugdíjas klub helyiségében lesznek ezek az állandó mintavételi állomások.

Ezenkívül autóbuszokban kialakított mintavételi állomások is várják az érdeklődőket.

„Az első ajtón beszállunk, megtörténik a mintavétel, majd a hátsó ajtón kiszállunk és megvárjuk a teszteredményeket”

– mondta Pék Zoltán. Már szombattól rendelkezésre áll az autóbuszos-tesztelés, a Bieloruská utcai alapiskola területén és a Hradská parkolónál. Aki viszont az ilyen autóbuszos tesztelésben gondolkodik, annak online kell bejelentkeznie.

Hogy elkerüljék a hosszú sorok kialakulását, a tesztállomások egyharmadánál online is be lehet jelentkezni.

A lakosok számára lehetőség van még egy központi telefonszámon keresztül is regisztrálni a tesztelésre. Ezt a lehetőséget főleg azok – többségében idősek – használhatják, akiknek nincs lehetősége számítógép és internet segítségével regisztrálni, mégsem szeretnének sokat várakozni.

Az egyetlen dolog, ami sokáig nem volt elrendezve az a járási hivatal által biztosítandó tesztek, illetve bizonylatok megfelelő száma. "Mostanra ezt is sikerült megoldani, legalábbis Pozsonypüspöki számára" – mondta a Paraméternek Pék Zoltán polgármester, hozzátéve, hogy a többi városrésznél ez még mindig fennálló hiányosság. „Mindezek ellenére viszont nem aggódom, mert nagyon jó a kommunikáció a magisztrátus és a városrészek között, ráadásul az egyes városrészek is segítik egymást, ahol csak tudják” – nyugtázta a polgármester.

A felkészülés és a tesztelés biztosítása azonban nincs ingyen. A mostani tesztelés költségeit 18-20 ezer euróra becsülik, ami nagyjából megegyezik majd az első országos tesztelés költségszintjével (ide már beletartoznak az egészségügyi és adminisztratív személyzet bérköltségei, az étkeztetés és egyéb költségek is).

Pék Zoltán polgármester viszont bízik a városlakók fegyelmezettségében és egészségtudatos hozzáállásában: „Biztos vagyok benne, hogy ezt a feladatot is teljesítjük, ha már ilyen kihívások elé állít minket az élet” – mondta a polgármester.

Pozsonypüspökin csütörtökön és pénteken 8:00-tól 20:00 óráig a következő mintavételi állomások állnak az érdeklődők rendelkezésére:

1. Alapiskola Bieloruská 1 - tornaterem

2. Alapiskola Podzáhradná 51 – 1. osztály

3. Könyvtár (Latorická 4)

4. Vesna kultúrház (Biskupická 1)

5. Vetvár Művelődési Ház, 1. terem (Biskupická 15)

A hétvége folyamán a mintavételi pontok a következő állomásokkal lesznek kibővítve, beleértve két autóbuszos mintavételi állomást is:

6. Alapiskola Bieloruská 1 - osztály

7. Alapiskola Bieloruská 1 – autóbusz az iskola területén

8. Autóbusz a Hradská parkolóban (a Bieloruská utcai alapiskola mellett)

9. Alapiskola Podzáhradná 51 – 2 osztály

10. Hronská Gimnázium

11. Vetvár kultúrház - 2. terem (Biskupická 15)

12. Alapiskola, Vetvárska 7 - tornaterem

(parameter)