Podbrezová-DAC – Guľa: "Ebben a stadionban nem lesz könnyű a pontrablás"

A DAC gól nélküli döntetlent játszott Podbrezován. Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők.

Podbrezová-DAC – Guľa: "Ebben a stadionban nem lesz könnyű a pontrablás"
Adrian Guľa (Archív fotó: Cséfalvay Á. András)

Adrian Guľa (DAC 1904): „A mai találkozón a futball győzött. Paradox módon gól nem esett, de nagyon nyílt mérkőzés volt, mindkét csapat igyekezett konstruktívan játszani, és hajtott a győzelemért. A látvány diadalmaskodott az eredmény felett. Három pontért jöttünk, de senki ne feledje, hogy ebben a stadionban nem lesz könnyű a pontrablás. Rendkívül díjazom azt a munkát, melyet edzőkollégám itt végez. A csapatnak megvan a maga minősége és stílusa. Abban a ritmusban, melyben játszunk, szükséges, hogy már az első 30 percben döntésre vigyük az eredményt. Erre meg is voltak a lehetőségeink, csak sajnos kimaradtak. A második félidőben háromszor mentünk egyedül kapura. Voltak lehetőségeink, de a végső fázisban hiányzott a nagyobb agresszivitás, a koncentráció, és talán a frissesség is. A filozófiám az, hogy saját magunkkal foglalkozzunk, és meg tudjuk mutatni, hogy büszkén viseljük ennek a nagyszerű klubnak a mezét. A meccs előtt nem foglalkoztunk még az európai kupameccsel, csak a podbrezovái találkozóra összpontosítottunk. Kilenc változás volt a kezdőkeretben. Mindez azért, mert szeretném látni a játékosaimat, milyen teljesítményt nyújtanak a nehéz meccseken. Olyan ellenféllel játszottunk, amelytől nem lenne meglepetés, ha a felsőházban végezne. El kell fogadnunk a döntetlent, és fel kell készülnünk a csütörtöki bukaresti visszavágóra, amely tükröt állít majd a Fortuna Ligának. Köszönjük a szurkolóknak, hogy ide is elkísértek bennünket.”

Roman Skuhravý (Podbrezová): „Ma valódi futballt láthattunk, még ha az eredmény nem is ezt tükrözi. Ha azt veszem alapul, hogy honnan indultunk, akkor most pozitív benyomásaim lehetnek. A mai találkozó a futballról szólt. Amit a sors az előző találkozón Nagyszombatban adott, azt most elvette. A DAC nagyon jól felkészült a játékunkból, nagyobb nyomást fejtettek ki a sebezhetőbb játékosainkra, mégis úgy érzem, hogy a 30. perctől mi tartottuk kézben a játékot. A meccs előtt felhívtam a játékosaim figyelmét arra, hogy a bajnokság legjobb formában lévő csapata látogat hozzánk. Bár gól nem esett, mindkét csapat nyerni akart. Ilyen energiákkal ritkán találkozunk a Fortuna Ligában. Bízom benne, hogy ilyen teljesítményre a jövőben is képesek leszünk. Az ellenfelünknek nagyon sok sikert kívánok az Európa Konferencia Ligában. Bízom benne, hogy Bukarestben sikerül kivívniuk a továbbjutást.”

A meccs:
 
FK Železiarne Podbrezová - FC DAC 1904 0:0

(fcdac.sk/parameter)