Partizan-DAC - Németh: "Elkövettünk hibákat, amikkel önbizalmat adtunk az ellenfélnek"

A DAC kikapott Belgrádban az Európa Konferencia-liga második fordulójában. Így értékelte a látottakat Németh Antal a sárga-kékek vezetőedzője

Partizan-DAC - Németh: "Elkövettünk hibákat, amikkel önbizalmat adtunk az ellenfélnek"
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

Németh Antal (DAC): „A mérkőzés elején elkövettünk olyan hibákat, amelyekkel az amúgy is elég jó önbizalommal rendelkező hazai csapatnak önbizalmat adtunk, és emiatt elég sok helyzetet tudtak kidolgozni. Szerencsére néhány tapasztaltabb játékosunknak helyén volt a szíve és az esze, úgyhogy átvészeltük ezt az időszakot. Igaz, hogy kaptunk egy gólt, de utána elég stabilan tudtunk játszani. A szünetben sem az volt a tervünk, hogy megtartsuk az eredményt. Szerettünk volna még aktívabban támadni, esetleg lövőhelyzeteket kialakítani. Ebből ugyan nagyon sok nem valósult meg, de legalább kevesebb hibával játszottunk, és így egy olyan játék alakult ki, ami talán nem volt annyira közönségszórakoztató. Viszont próbáltunk a végén is nagy erőket mozgósítani annak érdekében, hogy egyenlítsünk és gólt szerezzünk. Kimondottan örültem annak, hogy voltak elég bátrak és volt elég önbizalmuk ahhoz, hogy siettették a játékot és az volt bennük, hogy az 1:0 nem elég nekik.” 


(dac1904.sk)