Otthon kezdi meg a rájátszást a DAC

A múlt hétvégén eldőlt, hogy a DAC a második helyen zárja az alapszakaszt. Ez azt jelenti, hogy a rájátszás első mérkőzésén a MOL Arénában lép pályára.

Otthon kezdi meg a rájátszást a DAC
Fotó: Cséfalvay Á. András

A Žilina elleni vasárnapi döntetlen azt jelenti, hogy a 20. forduló után a DAC hétpontos hátránnyal áll a második helyen a Slovan mögött, és ugyanekkora az előnye a legutóbbi ellenfele előtt. Mivel az alapszakaszból immár csak két forduló maradt, így már most tudható, hogy a sárga-kékek a második helyen zárnak.

A bajnokság jelenlegi lebonyolítási rendje, amely a 2017/18-as szezontól van érvényben, 22 forduló után a tizenkét csapatos mezőnyt felső- és alsóházra osztja. Az ezt megelőző három alkalommal a DAC mindannyiszor a harmadik helyen végzett, így idén első alkalommal vág neki a második helyről a rájátszásnak. A ponttermés növeléséhez még két mérkőzés áll rendelkezésére.

2017/18
3. DAC 22 10-9-3 29:20 39
2018/19
3. DAC 22 13-5-4 42:27 44
2019/20
3. DAC 22 11-5-6 31:25 38
2020/21
2. DAC 20 12-5-3 45:24 41

Ez a helyezés egyúttal azt is jelenti, hogy a rájátszás küzdelmeit bizonyosan hazai pályán kezdik meg a sárga-kékek. A párosok pontos kiléte csak a 22. fordulót követően derül ki. Kezdésképpen olyan csapatot fogadnak a MOL Arénában, amely az 5. helyen zárta az alapszakaszt. Ez jelenleg az aranyosmaróti ViOn, amely 5 ponttal szerzett kevesebbet a negyedik Spartaknál és négy ponttal gyűjtött többet a hatodik Ružomberoktól. A rájátszás második fordulójában az alapszakasz 4. helyezettjének az otthonában lép pályára a DAC.

Eddig csak a Slovan első és a DAC második helye biztos, ami azt jelenti, hogy már most tudjuk, mikor találkozik ez a két csapat a felsőházi küzdelmek során. A DAC-Slovan rangadót a 4. fordulóban rendezik (a hivatalos időpont 2021. április 10-e), míg a Téglamezőn majd a 8. forduló keretén belül vendégszerepelnek (május 8.). Természetesen ezek az időpontok még a televíziós közvetítések által változhatnak.

A 2021/21-es szezon rájátszásának hivatalos programja:
A FL rájátszásának 1. fordulója: 2021. március 13.
A FL rájátszásának 2. fordulója: 2021. március 20.
A FL rájátszásának 3. fordulója: 2021. április 3.
A FL rájátszásának 4. fordulója: 2021. április 10.
A FL rájátszásának 5. fordulója: 2021. április 17.
A FL rájátszásának 6. fordulója: 2021. április 24.
A FL rájátszásának 7. fordulója: 2021. május 1.
A FL rájátszásának 8. fordulója: 2021. május 8.
A FL rájátszásának 9. fordulója: 2021. május 15.
A FL rájátszásának 10. fordulója: 2021. május 22.

A kiesés elkerüléséért (a FL. 11. helyezettje a második liga 2. helyezettje ellen), akárcsak az Európa-ligás szereplésről döntő esetleges play-off (a végső bajnoki sorrend 4-7. helyezettje játssza, ha a Slovnaft Cup győztese a dobogón végez):
1. forduló: 2021. május 25.
2. forduló: 2021. május 28.

A program nem tartalmazza a rájátszás televíziós közvetítéseit, amelyek egyelőre nem ismertek és általuk egyes mérkőzések megrendezési időpontja más napra eshet

A Fortuna Liga rájátszásának a Ligás Klubok Uniójának Elnöksége által is elfogadott sorsolása:


(dac1904.sk)