Nyitra-DAC – Hyballa: Az utolsó húsz perc viszont olyan volt, mint a vadnyugaton

A DAC kétgólos hátrányból fordított az utolsó percben, és hazahozza a három pontot. Edzői vélemények.

Nyitra-DAC – Hyballa: Az utolsó húsz perc viszont olyan volt, mint a vadnyugaton
Peter Hyballa (Archív felvétel)

Ivan Galád (Nyitra): "A futball érzelmekkel jár, a nézők számára többnyire pozitívakkal. Az egyik csapatnak örömet, a másiknak szomorúságot okoz. Mi nagyon szomorúak vagyunk, a játékosok ugyanis nagyon akartak nyerni. 2:0-nál azt hittük, megvan a mérkőzés. Három gólt nem kaphatunk idehaza. Nagyon sajnálom a játékosokat, mert szomorúak az eredmény miatt. Ahogy mi és az ellenfél felkészültünk erre a meccsre, úgy kellene mindenkinek."

Peter Hyballa (DAC): "Nagy dicsérettel tartozom Ivan Galádnak és a csapatának. Nagyon jó meccset játszottak, nagyon jól szervezett védelemmel. Az utolsó húsz perc viszont olyan volt, mint a vadnyugaton. Ahogy nyertünk, úgy akár a nyitraiak is nyerhettek volna. Az utolsó percben a szerencsére is szükségünk volt, hogy meglegyen a győzelem. Jók voltunk az első félidőben is, mégis mi kaptuk az első gólt. Ugyanez történt a második félidő elején, de sikerült jól reagálnunk. A játékosok megmutatták, hogy fejben is nagyon felkészültek, a kispadon pedig ott volt a jolly jokerünk, Pačinda. Kockázatot vállaltunk, és boldog vagyok, hogy sikerült a győzelem. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak is."

(TASR)