Niké Liga, pótolt mérkőzések: Könnyedén nyert a Spartak, a Slovan beérte a DAC-ot
Két elhalasztott mérkőzést pótoltak szerdán a Niké Ligában.

A Ružomberok-Slovan találkozót még az ötödik fordulóból halasztották el. Az első félidőben nem született gól, a fordulást követően viszont a pozsonyiak megszerezték a vezetést Čavrić révén. Nem tartott sokáig a pozsonyiak öröme, ugyanis egy ellentámadást a végletekig kijátszva a Ružomberok Chrien találatával egyenlített. A fordítás azonban már nem jött össze: a 68. percben Mrva megkapta második sárga lapját, így azonnal villant a piros is. A Slovannak tíz perc sem kellett, hogy kihasználja az emberelőnyt – Strelec több védő ölelésében is a hazai kapuba tudott találni. A pozsonyiak győzelmükkel pontszámban beérték a DAC-ot, és egy mérkőzéssel még el vannak maradva a többiekhez képest.
A Spartak Trnava is megnyerte a harmadik fordulóból elhalasztott bajnokiját az újonc Košice ellen. A nagyszombatiak már öt perc után megszerezték a vezetést a veterán Ďuriš találatával. A fordulást követően Štefánik duplázta meg a Spartak előnyét, majd negyed órával a mérkőzés vége előtt Azango beállította a 3:0-s végeredményt.
Eredmények:
MFK Ružomberok – ŠK Slovan Bratislava 1:2 (0:0)
Gólszerzők: 65. Chrien – 58. Čavrić, 75. Strelec
Piros lap: 68. Mrva (RUZ)
FC Spartak Trnava – FC Košice 3:0 (1:0)
Gólszerzők: 5. M. Ďuriš, 66. Štefánik, 77. Azango
A bajnokság állása:
Góllövőlista:
Kováčik (Podbrezová) – 5 gól
Polievka (B. Bystrica) – 5 gól
Addo (Žilina) – 4 gól
Acosta (B. Bystrica) – 4 gól
Barseghyan (Slovan) – 4 gól
Ibrahim (Trenčín) – 4 gól
Kupusović (Trenčín) – 4 gól
(tt)
VÁLASZTÁSI INTERJÚK: Új epizód minden nap 18:00-kor a Paraméteren - egészen szeptember 27-ig!
Eddigi adásaink: