A német futballszurkolók változásokat akarnak

2020. június 24. - 16:36 | Sport

Változásokat akarnak a német labdarúgás hívei: a szurkolók közleményben tájékoztatták elképzeléseikről a szövetséget és a ligát.

A drukkerek szerint a német labdarúgás az utóbbi időben rossz irányba tart, a koronavírus-járvány utáni időszakot pedig ennek megváltoztatására kellene felhasználni. A "Mi futballunk" névre keresztelt kezdeményezéshez az országos szurkolói csoportokhoz köthető támogatottság mellett több ultracsoport is csatlakozott.

Álláspontjuk szerint nem szeretnék, ha a német labdarúgás ismételten nehéz anyagi helyzetbe kerülne, éppen ezért már most nyáron "konkrét lépéseket várnak".

"A mostani krízishelyzet egyben lehetőség is, hogy alapjaiban tervezzük újra a futballunkat. A nyári szünet fordulópont kell, hogy legyen, éppen ezért cselekvésre szólítjuk fel szövetségeket, klubokat" - fogalmazott a társulás közleményében Manuel Gaber szóvivő, aki szerint a szurkolókra is úgy kellene tekinteni, mint a labdarúgás egyik alapvető összetevőjére.

Az első és másodosztály 36 klubját tömörítő liga (DFL) nem zárkózik el a megbeszélésektől, ám jelenleg elsőszámú feladatának azt tekinti, hogy ha nézők nélkül is, de meg tudják rendezni a találkozókat. A szurkolói csoportosulások ugyanakkor kifejezetten ellenzik a zárt kapus mérkőzéseket.

"A profi labdarúgás régóta beteg, karanténba kellene zárni" - utaltak a szurkolók arra, hogy a klubok pénzügyei már a pandémia előtt sem volt makulátlanok. A drukkerek attól félnek, hogy a következő idényben is a stadionokon kívül rekednek majd.

A DFL ígérete szerint ősszel foglalkoznak a jövőt érintő kérdésekkel, ám a fanatikusok szerint az már túl késő. Ők már most szeretnék elérni a televíziós jogdíjakból származó pénzek egyenlőbb elosztását, egy nemzeti pénzügyi fair play-rendszer bevezetését, valamint a tulajdonosi befolyás korlátozását.


MTI