Nagy bejelentést tett a DAC Kalmár Zsolttal kapcsolatban

A DAC vezetősége új szerződést írt alá a csapatkapitányával, Kalmár Zsolttal.

Nagy bejelentést tett a DAC Kalmár Zsolttal kapcsolatban
Fotó: Cséfalvay Á. András

A sárga-kékek vezetősége és Kalmár Zsolt megállapodott abban, hogy megújítják a csapatkapitány érvényes szerződését. A kontraktus továbbra is 2025 nyaráig él, de egyes rendelkezései módosulnak.

„A klub nevében mondhatom, hogy nagyon boldogok vagyunk, amiért sikerült szerződést hosszabbítanunk az egyik legjobb játékosunkkal. Zsolt 2017-től van velünk, az elmúlt öt év alatt alaposan megismertük egymást. A sérüléséből kifolyólag volt némi gondunk a szerződéssel. Tavaly februárban sikerült találnunk egy olyan mechanizmust, amellyel segíthettük a visszatérését és a teljes felépülését. Tizenhat-tizenhét olyan hónap van mögöttünk, amely során igyekeztünk a lehető legtöbbet segíteni Zsoltinak. Nagyon boldogok vagyunk, amiért sikerült megállapodnunk Zsolttal az elkövetkező két és fél évről” – magyarázta Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

„Nagyon örülünk, hogy körülbelül tizenhat-tizenhéthónapnyi sérülés után tavaly februárban megállapodást kötöttünk Zsolti kontraktusának hosszútávú meghosszabbításáról. Ezeket a feltételeket most meg tudtuk erősíteni és a klub érvényesítette az opcióját. Ez egy nagyon fontos pillanat, különösen úgy, hogy tegnap (vasárnap) győztes gólt szerzett Zsolti. Mindannyian boldogok vagyunk” – mondta Esterházy Mátyás, Kalmár Zsolt menedzsere, az EM Sports cégvezetője.

„Nagyon örülök, hogy meghosszabbodott a szerződésem. Nagyon szépen köszönöm a klubnak, hogy bíztak bennem és megadták a lehetőséget, hogy továbbra is a DAC futballistája lehessek. Egyre jobb formában érzem magam, ezt pedig a klub is látja. Az említett bizalmat pedig szeretném a pályán meghálálni” – fűzte hozzá Kalmár Zsolt, a DAC történelmének második legjobb élvonalbeli góllövője (106 ligameccs, 41 gól). Ami a válogatottat illeti, a középpályás a vasárnapi magyar-görög (2:1) mérkőzésen szerzett győztes találatával 29/3-as mutatóhoz ért a nemzeti tizenegyben.


(dac1904.sk)