A MOL Arénában az Eb-ért

Péntek este (2018.10.12., 20:30 óra) a MOL Arénában rendezik meg az U21-es Eb-selejtezősorozat Szlovákia-Észtország mérkőzését. A 12 csapatos, jövő évi kontinensviadalnak Olaszország ad otthont - írja az fcdac.sk.

A MOL Arénában az Eb-ért
-illusztráció- (Fotó: fcdac.sk)

A fiatal szlovák játékosok előtt már csak a csoportkör utolsó két összecsapása áll. Az Észtország elleni találkozó után a 2. helyért szintén versenyben levő Észak-Írországgal csapnak össze egy ki-ki mérkőzésen (2018.10.06., 20:30, Belfast). A mi csoportunkból már biztos továbbjutók a spanyolok, míg a második hely még nem garancia a selejtezőben való szereplésre sem, amelybe a kilenc selejtezőcsoport négy legjobb másodikja kerül be.

Adrián Guľa szövetségi kapitány tanítványai nyolc mérkőzés után 15 ponttal állnak, míg az északírek egy ponttal vannak lemaradva, Izland pedig 11 pontot gyűjtött eddig. A már említett összecsapásokra készülő gárda keretében helyet kapott a DAC középpályása, Christián Herc és klubunk neveltje, Bénes László is. Martin Bednár neve a tartalékok között szerepel.

A huszonegy éven alatti válogatott szeptemberi, Olaszország elleni felkészülési mérkőzését követően tehát Dunaszerdahely ismét nemzetközi labdarúgás színhelye lesz. Várjuk önöket a lelátókon!

 

A belépőket online a predpredaj.sk honlapon keresztül vásárolhatják meg. Az online értékesítés 2018. október 12-én 15:30 órakor zárul.

Link: https://predpredaj.zoznam.sk/sk/listky/kvalifikacny-zapas-u-21-me-2019-slovensko-estonsko-20-30/

A MOL Aréna jegypénztáraiban két órával a mérkőzés előtt, tehát október 12-én, pénteken, 18:30 órakor kezdődik a belépők árusítása, és az első félidő végéig tart. Az 1-es és a 2-es számú pénztárak lesznek nyitva.   

 

A belépők árlistája

 

Első kategória: 7 euró (a C2/C3/C4-es szektorok)

Második kategória: 4 euró (a C1/C5-ös szektorok)

 

Kedvezmények:

6 éven alatti gyermeknek a belépés ingyenes ülőhelyre való igény nélkül.

Súlyosan egészségkárosultak (SE): kerekesszékes + 1 kísérő számára ingyenes. A SE kerekesszékes + kísérő jegyek iránt érdeklődők kérjük, jelentkezzenek a vstupenky@futbalsfz.sk honlapra.

 

Fontos információk

A stadionba való belépés kizárólag a forgókapukon át lehetséges, amelyek alább találhatók:

- az A és B, akárcsak a B és C tribün sarkán: a B és C tribünre való belépés

- az A tribün recepcióján keresztül: Sky box, Silver L/P, VIP szektor (a SZLSZ meghívott vendégei számára)

 

A mérkőzés napján a pénztárak 18:30 órától az első félidő végéig tartanak majd nyitva. A pénztáraknál a belépőjegyek árusításával párhuzamosan a Cashless kártyák feltöltése is zajlik majd.

A találkozó napján a büfékben nem lesz lehetséges készpénzzel vagy bankkártyával fizetni. Az eladás kizárólag a Cashless kártyák formájában zajlik. A Cashless (készpénznélküli) rendszer a feltöltőkártyák alapelvén működik, amelyek a MOL Arénában található büfékben történő készpénzes vásárlás helyett került bevezetésre.

- A Cashless kártyák 2 euró értékben a MOL Aréna pénztáraiban vásárolhatók meg

- A kártyát a pénztárakban és a feltöltő automatákban lehet feltölteni, amelyek a C5-ös szektornál lévő 1-es számú és a BC sarok melletti 2-es számú pénztárban, valamint a Fanshopban találhatók; az automatából való feltöltésben a személyzet segít

- A kártyát a büfékben nem lehet tölteni

- A pénztárban való feltöltés minimális összege 5 euró; az automata csak papírpénzt fogad el és nem ad vissza

- A Cashless kártya a kizárólagos fizetőeszköz a büfékben, tehát csak ebben a formában lehet fizetni

- A kártya átruházható és a további mérkőzésekre is érvényes (nem szükséges kivenni róla a kreditet a találkozó után)

- Az összecsapás befejezése után 30 percig lehetséges kivenni a kártyáról a fennmaradó kreditet, méghozzá a 2-es számú pénztárban (a forgókapuknál); a kártya a tulajdonos birtokában marad, és a 2 eurós ára nem visszatéríthető

 

A Cashless kártya megvásárlása és feltöltése a fő tribünben található DAC store Fanshopban is lehetséges, amely a mérkőzés napján 15:00 és 23:00 óra között tart nyitva.

A Sliver L/P szektorok látogatói a St. Nicolaus SILVER LOUNGE éttermében tölthetik fel a kártyát, ahol feltöltő automaták vannak elkészítve a számukra.            

Figyelem! A DAC hazai mérkőzéseire vonatkozó szezonbérletek a Szlovákia U21 – Észtország U21 találkozóra nem érvényesek!

fcdac.sk