„Mintha valaki leköpött vagy megpofozott volna” – Ján Kozák elmondta, miért mondott le

2018. október 18. - 13:00 | Sport

Négy nappal azután, hogy bejelentette lemondását, megszólalt Ján Kozák, a szlovák labdarúgó-válogatott távozó szövetségi kapitánya.

„Mintha valaki leköpött vagy megpofozott volna” – Ján Kozák elmondta, miért mondott le
Fotó: TASR

Kozák a Csehország ellen elszenvedett hazai vereséget követően mondott le pozíciójáról, miközben 2020-ig érvényes szerződése volt a Szlovák Labdarúgó Szövetséggel (SFZ).

Kozák az újságíróknak megerősítette: távozásának hátterében az áll, hogy hét játékos (Martin Dúbravka, Michal Šulla, Ľubomír Šatka, Norbert Gyömbér, Milan Škriniar, Stanislav Lobotka és Vladimír Weiss) a szombati mérkőzést követően a szövetségi kapitány utasításai ellenére egy éjszakai klubban szórakozott – ezzel megszegve a válogatott belső szabályait.

„Kozák úrral olyan időszakon mentünk keresztül, amelyre életem végéig emlékezni fogok. Egy olyan csapatot sikerült felállítania, amellyel kijutott az Európa-bajnokságra. Sokat tanultam tőle, és szeretnék köszönetet mondani mindazért, amit a szlovák futballért tett” – jelentette ki Ján Kováčik, a SFZ elnöke.

Kozák elmondása szerint azért csak most szólalt meg az ügyben, mert nem akarta ezzel megzavarni a válogatott felkészülését a Svédország elleni barátságos mérkőzés előtt.

„Higgyék el, hogy nem azért jelentettem be lemondásomat, mert egymás után elveszítettünk két mérkőzést Ukrajna és Csehország ellen. Olyan pletykákat is hallottam, hogy azért távozom, mert öreg vagyok és nincs már elég energiám. A Csehország elleni mérkőzést követő éjszaka nem tudtam aludni. Kétszer is visszanéztem a mérkőzést. Elindultam, hogy megnézzem, mit csinálnak a fiúk, amikor láttam, hogy kintről jönnek be. Nagy csalódottságot éreztem. Mintha valaki leköpött vagy megpofozott volna. Tíz órától edzést tartottam, hogy a játékosok színt vallhassanak a többiek előtt. Előtte mindent elmondtam Škrtelnek és Hamšíknak, akik meglepődtek a dolgon. Kíváncsi voltam, hogy az a hét játékos vállalja-e a tettét. Bementem az öltözőbe és mondtam nekik, hogy probléma van: heten elhagyták a központot. Belenéztem mindegyikük szemébe. Nem én, hanem a szlovák válogatott ad rettenetesen sokat a játékosoknak” – nyilatkozta Kozák a sajtótájékoztatón.

A szövetségi kapitány mind a hét játékostól megkérdezte, hogy miért tették. Dúbravka azt válaszolta, hogy nehéz időszakon megy keresztül Newcastle-ben, ezért szüksége volt egy kis kikapcsolódásra. Weiss nem tudta megmondani, hogy miért lógott ki. Lobotka azt válaszolta, hogy Vigóban nagyon sűrű a programja, nem tudott mikor lazítani.

„Vigóban nincs időd kikapcsolódni, de a válogatottban van. Szeretem Lobotkát, ő a szlovák futball jövője, azonnal bekerült a válogatottba. Gondolkodhat így egy játékos? Senki sem befolyásolja. Škriniar ugyanúgy. Nagyon csalódott vagyok, a kapcsolatunk átlagon felüli, nagyon drukkolok neki. Kérdem Šatkát, ő miért tette. Azt mondta, csak a barátaival akart menni” – magyarázta Kozák.

A távozó szövetségi kapitány szerint az esetet követően három lehetőség fogant meg a fejében:

„Az első az volt, hogy úgy teszek, mintha nem láttam volna őket. A második, hogy mindegyiküket kirúgom. Megtehetem? Hét játékos, akik közül négyen magas szintet képviselnek. Nem tudtam volna elképzelni a jövőt Weiss, Dúbravka, Škriniar és Lobotka nélkül. Ezért a harmadik megoldás mellett döntöttem, hogy lemondok pozíciómról. Felhívtam az elnök urat, bejelentettem neki távozási szándékomat, de az indokot elhallgattam. Ugyan nagyon fáj az egész, de az adott pillanatban úgy gondoltam, hogy a szlovák futball számára ez a legjobb megoldás” – tette hozzá Kozák.

Ján Kováčik elmondása szerint amennyiben a hét játékost a jövőben is meghívják a válogatottba, az egész selejtezőt úgy játsszák le, hogy nem kapnak érte fizetést. Ezt a pénzösszeget a szövetség jótékonysági számlájára utalják át.

A szövetség hétfőn ül tárgyalóasztalhoz az új szövetségi kapitány kinevezését illetően.

-para-