Mentőautóval vitték kórházba a DAC játékosát a hétvégi Spartak elleni derbi után

Dominik Kružliak a kórházban kötött ki a Spartak Trnava elleni rangadó után – közölte a DAC hivatalos oldala.

 

Mentőautóval vitték kórházba a DAC játékosát a hétvégi Spartak elleni derbi után
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

„Egy nehéz mérkőzésen vagyunk túl, aminek örülünk, ugyanis a Spartak egy remek csapat. Az első félidő kiegyenlítettebb volt, komolyabb helyzetek nélkül, ám nagyban segített nekünk a közvetlenül a félidei szünet előtt szerzett gól. A második játékrészt szintén góllal kezdtük, Káčer szép lövéssel növelte az előnyt. Ezt követően tíz percre kiengedtünk, a Nagyszombat többet kockáztatott és egy pontrúgásból szépített, csakhogy nem sokkal később Szánthó egy gyönyörű bombával végleg eldöntötte a három pont sorsát. Szerintem megérdemelt a sikerünk” – tért vissza a vasárnapi DAC-Spartak Trnava (3:1) rangadóhoz Dominik Kružliak, aki 98. alkalommal lépett pályára a bajnokságban a klub színeiben.

A 26 éves középső védő kötéssel a fején fejezte be a mérkőzést. „Fejpárbajt vívtam. Először a labdát találtam el, majd Taiwo fejét és rögtön éreztem, hogy baj van. Bejöttek az orvosok, a srácok azt mondták, hogy felszakadt a fejbőröm. Nem ez volt az első ilyen alkalom a pályafutásom során, de a győzelem a lényeg. Nagyjából húsz percet turbánnal a fejemen futballoztam, ami természetesen nem volt kellemes, hiszen nyomta a fejem, de a meccs hevében igyekeztem a csapat segítségére lenni és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, hogy otthon tartsuk a három pontot. Ez végül sikerült is. Eszembe se jutott, hogy cserét kérjek” – magyarázta Dominik.

A hármas sípszó utáni eseményeket is felelevenítette: „A mérkőzést követően egy mentőautó bevitt a kórházba, ahol bevarrták a szemöldököm feletti sebet, négy öltést kaptam. Elküldtek röntgenre és CT vizsgálatra is, nagyjából két órát töltöttem ott. Szerencsére jók az eredményeim, minden rendben van. Tíz nap múlva veszik ki a varratokat. Normálisan dolgozhatok, csak az edzéseken kell vigyáznom a fejpárbajokkal. Alaposan be kell ragasztanom és időközönként fertőtlenítenem. Jól jött a válogatott szünet, a Žilina elleni összecsapásra teljesen rendben leszek.”

(dac1904.sk)