Magyarul szólalkoztak össze a kis szlovákiai község hivatalában, a polgármester állítólag megütötte beosztottját

2020. június 22. - 09:28 | Régió

A Kassa-vidéki járásbeli Szeszta (Cestice) községben tavaly júniusban történt incidens, mely az elkövetkezendő időszakban juthat el a bírósági szakaszáig. A gyanúsított a polgármester, a sértett pedig az egyik beosztottja.

Magyarul szólalkoztak össze a kis szlovákiai község hivatalában, a polgármester állítólag megütötte beosztottját
Grešo Róbert (Fotó: Korzár)

A két fél eleinte egymással homlokegyenest eltérő történetet vázolt fel. Grešo Róbert (Smer-SD) polgármester azt állította, hogy a beosztottja, S. Katarína rátámadott. A hivatalnál könyvelőként dolgozó hölgy szerint viszont éppen ellenkezőleg történt, és ő a megtámadott.

Mindketten feljelentették a másik felet, és míg a 49 éves Grešo feljelentését a rendőrség elutasította, a 62 éves hölgy feljelentése nyomán eljárást indítottak a polgármester ellen testi sértés ügyében.

A Korzár boncolgatta, mi történt. Azon a bizonyos júniusi délutánon S. Katarína állítása szerint 39 éves lányával, J. Viktóriával szólalkozott össze a polgármester. Ők korábban egy párt alkottak a nála tíz évvel idősebb férfival, hat évig éltek együtt.

A fiatalabb nő a polgármesterrel veszekedett, és állítása szerint a férfi le is köpte őt, valamint a megölésével fenyegetőzött. Amikor ezt elmondta az édesanyjának, szavai szerint belépett a helyiségbe Grešo, anyja pedig nekiállított, hogy miért nem oldják meg a konfliktusaikat higgadtan.

Katarína szerint a polgármester ezután mindkettejüket lek*rvázta, ahogy pedig közeledett hozzá, ő hátrálás közben a falnak támaszkodott. Az arcuk már majdnem összeért, mikor megpróbálta ellökni magától, és állítólag ekkor kapott egy ütést tenyérrel az ajkára és fülére.

Kihívta a rendőrséget, mire pedig kiértek, még rosszabbul érezte magát. Mentővel kórházba vitték és elvégeztek rajta néhány vizsgálatot.

Grešo Róbert kitalációnak nevezte a feljelentésben foglaltakat, és szerinte azért támadják ezzel, mert az asszony nem tud belenyugodni, hogy elváltak a lányával. Mindkét nő a hivatalban dolgozott, és a polgármester szerint nap mint nap sértegették, ezért egy idő után ignorálta őket. Ő azt állítja, valóban veszekedtek, de szavai szerint az idősebb asszony kezdte fenyegetni azzal, hogy pokollá teszi az életét, és kitalál valamit, amivel börtönbe juttathatja. Hozzátette, hogy ahogy hátrált előtte a nő, mellkason és nyakon vágta a polgármestert, majd nekiütközött az ajtó és a fal közti saroknak.

Állítja, hogy ha ő ütött volna, akkor bizonyára máshogy néz ki a nő, emellett pedig jobbkezes, és szavai szerint ezért nem ballal ütötte volna meg. Elmondta azt is, hogy a nő rögtön az incidens után azt kezdte hangoztatni, hogy kihívja a tévét és a rendőrséget és megszégyeníti ország-világ előtt.

Az orvosi jelentések aztán a nőt igazolták. A fülére mért erős ütés sérülést okozott a belső fülében, és ez okozhatott nála rosszullétet, hányingert és szédülést is, amik az enyhe agyrázkódás tünetei. Emellett a bal fülében mintegy 15, a jobb fülében pedig 82 százalékban elvesztette a hallását, ez pedig már közepesen súlyos sérülésnek minősül.

Nyolc hónappal az eset után került elő egy tanú, aki a szavai szerint az incidens idején valamit épp el akart intézni a hivatalban, amikor hallotta a kiabálást. Nem ment oda közvetlenül, hanem kintről, az ablakon át követte figyelemmel mi történik.

Szavai szerint azt nem értette, mit beszélnek, mert magyarul veszekedtek, ám azt tisztán látta, hogy a nő mellkason és nyakon üti a férfit. Azt viszont nem látta, hogy a polgármester ütött volna. Ezután elment a helyszínről és a téma csak hónapokkal később jutott eszébe, amikor találkozott vele a médiában.

A járási ügyészség szóvivője közölte, hogy a múlt héten lezárták a nyomozást és az ügyet továbbították a Kassai-Vidéki Járásbíróságra. A gyanúsított a polgármester, amennyiben pedig elítélik, 2-től 5 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat, emellett elveszi polgármesteri funkcióját.

Grešo a Korzár érdeklődésére továbbra is elutasítja, hogy bántotta volna a nőt, és ezt a bíróságon kívánja bebizonyítani.

(Korzár)