"Kirakatper, amely kettős mércét alkalmaz" – a DAC sportigazgatója nem hagyta szó nélkül a Dukla elleni mérkőzés után történteket
„Amikor a nemzeti médiumokban korrupciós vádak hangzanak el (rasszista és kirekesztő kommenteket provokálva), sőt egyeseknek a halálát kívánva, kijelenthető, hogy átléptünk egy bizonyos határt és kötelesek vagyunk feltenni magunknak a kérdést, hogyan is jutottunk ide.” Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója nyilatkozatot adott ki a Banská Bystrica –DAC (2:3) mérkőzés játékvezetőjének eltiltásával kapcsolatban.

A DAC sportigazgatójának nyilatkozatát teljes egészében közöljük:
„Nehéz hetem volt. Ha valaki más halálát kívánja, az komoly nyomot hagy az emberen. Pihenni szeretnék, kiszakadni a labdarúgás világából, hogy kitisztítsam a fejem.”
A fenti kijelentéssel Dohál úr magára vonta a figyelmet, majd ezt egy nyilvános bocsánatkérés követte, amiért a hazai csapatot megkárosítva befolyásolta a március 12-én, vasárnap megrendezett Besztercebánya – DAC mérkőzést.
A különféle médiumok a találkozót követő, Dohál úr elleni támadásai a középkori kirakatperekre emlékeztettek. A kirakatper egy olyan nyilvános per, ahol az igazságügyi hatóságok már előre döntöttek az alperes bűnösségéről vagy ártatlanságáról. Abban a pillanatban, amikor a Besztercebánya vezetőedzője, Ščasný úr a mérkőzést követően kifakadt a mixzónában, már égett is a ház. Sőt, még mindenki őt sajnálta, mert a találkozó során a kiállítás sorsára jutott. A mérkőzés során a vezetőedző által használt vulgáris nyelvezetet a (szociális) média meg is bocsátotta neki az őt és a csapatát ért igazságtalanságok miatt. Őt a besztercebányai játékosok is követték. A futball etikai kódexe előírja, hogy egy vezetőedző vagy játékos sem kritizálhatja nyilvánosan a játékvezetők tevékenységét. Ez pénzbüntetéssel sújtandó, sőt Európa legtöbb professzionális bajnokságában eltiltásokat is maga után von. Úgy tűnik, Szlovákiában más szabályok vannak érvényben, mivel a játékosok és a vezetőedzők bárhol levezethetik az dühüket, méghozzá büntetlenül…