*á.š Július 17-én kezdi meg a DAC a 2022/23-as bajnoki idény küzdelmeit | DAC

Július 17-én kezdi meg a DAC a 2022/23-as bajnoki idény küzdelmeit

Július 17-én kezdi meg a DAC a 2022/23-as bajnoki idény küzdelmeit. Az első fordulóban a Liptószentmiklóst fogadja a MOL Arénában, és már az egész őszi menetrend ismertté vált.

Július 17-én kezdi meg a DAC a 2022/23-as bajnoki idény küzdelmeit
Fotó: dac1904.sk

A Ligás Klubok Uniója Elnöksége végleges válaszokkal szolgált a Fortuna Liga új idényének résztvevőit illetően. Ahogy az ismert, a Szered és a Senica nem kapta meg a licencet a következő szezonra, az utolsó helyen végző Pohronie pedig kiesett az élvonalból. Az ő helyüket a Podbrezová, a Besztercebánya és a Skalica veszi át tizenkét csapatos honi élvonalban. Az említett együttesek mindegyike szerepelt már az első ligában.

Egyúttal ismertté vált az új bajnoki évad mérkőzéseinek menetrendje is.

Immár hagyományosan elmondható, hogy az egyes összecsapások pontos dátumára és kezdési időpontjára több olyan tényező is kihatással lesz, mint például a Fortuna Liga klubjainak szereplése ez európai kupasorozatokban vagy a televíziós közvetítések. Jelenleg az első három fordulóból ismerjük a televíziótársaságok mérkőzésválasztását – a DAC egyik esetben sem kerül képernyőre.

Az új bajnoki évad július harmadik hétvégéjén, július 15-től (péntek) július 17-ig (vasárnap) veszi kezdetét. A DAC a 2021/22-es szezon végleges tabellájának a negyedik helyén végző csapata a sorsoláson a 7-es sorszámot kapó gárdát fogadja a nyitányon. Ez pedig az MFK Liptovský Mikuláš, tehát az a gárda, amellyel május végén az EKL play-offjának elődöntőjében csapott össze a dunaszerdahelyi gárda.

Ősszel három alkalommal mérkőznek meg a legnagyobb riválisaikkal. Először augusztusban a Nagyszombatba, a Spartakhoz és Pozsonyba, a Slovanhoz látogatnak, az utolsó előtti őszi fordulóban pedig a MOL Arénában rendezik a Spartak elleni kerületi rangadót.

Mivel november 21-e és december 18-a között Katarban rendezik meg a világbajnokságot, ezért már november közepén végződik az aktuális őszi szezon. A nyári hónapokban 18:00 óra a hivatalos kezdési időpont, a téliekben pedig 15:00 óra. A szezon őszi fele november második hétvégéjén zárul a 18. fordulóval. 2023 tavasza februárban a 19. fordulóval indul.

Az új idényben is a Markíza-csoport birtokolja a Fortuna Liga televíziós jogait. Az előző szezonhoz hasonlóan folytatódnak a pénteki és vasárnapi tévés közvetítések, ez mellett pedig az összes találkozót az internetes VOYO streaming szolgáltató platformján is élőben megtekinthetik a szurkolók.

A DAC mérkőzéseinek menetrendje a Fortuna Liga 2022/23-as idényének őszi felében:

1. forduló, 2022. július 17., 18:00 ó.: DAC-Liptovský Mikuláš
2. forduló, 2022. július 23., 18:00 ó: Žilina-DAC
3. forduló, 2022. július 30., 18:00 ó: DAC-Zlaté Moravce
4. forduló, 2022. augusztus 6.: Podbrezová-DAC
5. forduló, 2022. augusztus 13.: DAC-Banská Bystrica
6. forduló, 2022. augusztus 20.: Trnava-DAC
7. forduló, 2022. augusztus 27.: DAC-Trenčín
8. forduló, 2022. augusztus 31.: Slovan-DAC
9. forduló, 2022. szeptember 3.: DAC-Michalovce
10. forduló, 2022. szeptember 10.: Skalica-DAC
11. forduló, 2022. szeptember 17.: DAC-Ružomberok
12. forduló, 2022. október 1.: Liptovský Mikuláš-DAC
13. forduló, 2022. október 8.: DAC-Žilina
14. forduló, 2022. október 15.: Zlaté Moravce-DAC
15. forduló, 2022. október 22.: DAC-Podbrezová
16. forduló, 2022. október 29.: Banská Bystrica-DAC
17. forduló, 2022. november 5.: DAC-Trnava
18. forduló, 2022. november 12.: Trenčín-DAC

Megj.: a hivatalos játéknapok időpontja a csapatok európai kupákban való szereplése és a televíziós közvetítések miatt változhat. Amennyiben továbbjuta csapat az EKL 2. fordulójába, a 2. és 3. játéknapon esedékes bajnoki mérkőzéseik időpontja egy nappal későbbre, vasárnapra tolódik.

dac1904