Jön az Európa Konferencia Ligáért zajló play-off – mutatjuk, mikor lép pályára a DAC

Az Európa Konferencia Ligában való szereplésért folyó selejtező elődöntőjében május 24-én, kedden a Trenčínt vagy a Michalovce csapatát fogadja hazai pályán a DAC.

Jön az Európa Konferencia Ligáért zajló play-off – mutatjuk, mikor lép pályára a DAC
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A Ligás Klubok Uniója nyilvánosságra hozta az Európa Konferencia Liga play-off menetrendjét, az élvonalbeli tagság kivívásáért zajló selejtező programját és a televíziós társaságok mérkőzésválasztását a rájátszás utolsó fordulójából.

A felsőház rájátszásának a hétvégi 8. fordulójában elért idegenbeli döntetlen a Sereď ellen azt jelenti, hogy a sárga-kékek bizonyosan a tabella 4. helyén fejezik be a szezont. Azt is tudjuk, hogy a Slovan lett az első, a Pohronie pedig az utolsó, sőt szombaton a 11. pozíció sorsa is eldőlt, amely az aranyosmarótiaknak jutott. A ViOn így az élvonalbeli tagságának megőrzése érdekében selejtezőt vív a 2. liga második helyezettjével.

Ahogy az ismert, az élvonal az immár ötödik szezon óta érvényben levő lebonyolítási rendje alapján rendezik meg az említett selejtezőt és a negyedik európai kupainduló kilétét eldönteni hivatott play-offot is. Selejtező minden évben van, míg a play-off csak abban az esetben, amely a mostani idényben fennáll.

Szlovákiának a Bajnokok Ligájában egy, az Európa Konferencia Ligában pedig három helye van. Az EKL-ben a bajnoki sorrend második és harmadik helyezettje indul, a Slovnaft Cup győztesével kiegészülve. Amennyiben azonban a hazai kupasorozatban egy olyan csapat diadalmaskodik, amely a bajnokságban a dobogó valamelyik fokán végez, a fennmaradó helyért a végső tabella 4-7. helyezettje csap össze. Ez a helyzet állt elő a mostani szezonban is, mivel a szlovák kupa döntőjébe a Slovan és a Spartak Trnava jutott be.

A play-off során a 4. és a 7., illetve az 5. és a 6. együttes találkozik, majd a győztesek a döntőben mérkőznek meg. A továbbjutás mindig egy meccsen dől el és az a csapat élvezheti a hazai pálya előnyét, amely a táblázatban jobb pozícióban végzett. A hivatalos játéknapok május 24-e, kedd (elődöntők) és május 27-e, péntek (döntő).

A már biztos negyedik hely így nemcsak a play-off első összecsapásán, hanem az esetleges továbbjutás esetén a döntőben is hazai pályát garantál a DAC számára. Egyelőre nem ismert az ellenfél kiléte, de a 7. pozícióhoz a Trenčín áll a legközelebb, amelynek két körrel a zárás előtt ötpontos előnye van a nyolcadik Michalovce előtt.

Az UEFA Európa Konferencia Liga play-offjának menetrendje:

elődöntők: 2022. május 24-e, kedd
1-es számú mérkőzés: a FL 5. helyezettje – a FL 6. helyezettje 17:00 óra (a VOYO élőben közvetíti)
2-es számú mérkőzés: DAC 1904 – a FL 7. helyezettje 19:30 óra (a VOYO élőben közvetíti)

döntő: 2022. május 27-e, péntek
az 1-es elődöntő győztese – a 2-es elődöntő győztese 20:00 óra (a Nova Sport élőben közvetíti)

A LKU egyúttal nyilvánosságra hozta televíziós társaságok a szezon rájátszásának az utolsó, 10. fordulójára vonatkozó mérkőzésválasztását. A DAC zárásképpen Nagyszombatban lép pályára egy kerületi rangadón; az összecsapást a Nova Sport közvetíti.

A DAC aktualizált programja a bajnoki szezon végén:

Fortuna Liga, a rájátszás 9. fordulója, 2022. május 15-e, vasárnap, 20:00 óra: DAC-Ružomberok (a Dajto élőben közvetíti)
Fortuna Liga, a rájátszás 10. fordulója, 2022. május 21-e, szombat, 17:00 óra: Spartak Trnava-DAC (a Nova Sport élőben közvetíti)

(dac1904.sk)